Amikor Garcia Lorca fenti sorait először hallottam, mi más, mint a Ferencváros jutott eszembe. Ma már egyre inkább a környezetvédelem és pusztuló Földünk. Könnyen lehet, hogy azért, mert ebben a csodálatos szürrealista versben ábrázolt rohadó húsú – meggyalázott, rég halott – cigánylány mindkettőt egyaránt szimbolizálhatja…

„Álmaimban Amerika visszainteget” szólt a rémgagyi sláger, ám úgy fest, az Egyesült Államok egyre kevésbé csalogató hely. Az „amerikai álom” kezd megváltozni, és inkább egy orwelli rémálom foszlányai bukkannak fel.

Elkerülhetetlen, hogy néha felmenjünk. Hiszen a világ közepe. Autópályailag, vasútilag, gyalog, repülővel, lóval, mindenhogyan. A tolakodó, érdektelen, anyázó-alázó, büdös, koszos tömegbe. A szürke házak közé, a körútra, a külvárosba, a belvárosba, a szórakozós éjszakába. Mert ott minden van. De leginkább lehetőség. Az előre- és hátrajutásra, magunk kívülről szemlélésére, statisztikai adattá válásra, csordaszellem gyakorlásra, Combino-zásra, sok átszállásra. Ja, és arra, hogy megtanuljuk értékelni a helyet, ahonnan jöttünk. Azt hiszem, ez a legfontosabb.

Az idei Ünnepi Játékok több és kevesebb, mint az előbbiek. Több, mert „kis programok” is várják az érdeklődő veszprémieket, és kevesebb, mert igazi közismert „nagy név” nélkül megy le a fesztivál. Hogy a koncepció beválik-e, majd kiderül, és kérdés, hogy ez a szerkezet új utat nyit-e a Játékok rendszerében.