A vélemények a tinédzserek és egyetemisták körében megoszlanak a témát illetően, van aki természetesnek tartja, hogy a saját költségeire maga teremti elő a pénzt, más pedig vígan és dalolva hagyja ezt a feladatot a szüleire.
Én ezt az egészet nem értem. De tényleg. Minden bizonnyal azok közé a laikus, tévénézős, néha olvasós-bambulós lények közé tartozom, akik néha felkapják a fejüket, és megkérdezik: mi van?! Aztán megnézik, mit lehet tudni a dologról, megkérdeznek ezt-azt, lehetőleg politikailag innen és onnan is mert az a nem mindegy , aztán rájönnek, hogy még mindig lövésük nincs az egészhez. Oszt elkezdenek gondolkodni
Az évnek ez a szakasza mindenképpen figyelemreméltó, a legszebb ősz időszaka. Ezek azok az átmeneti időjárást képviselő hetek, hónapok, melyektől talán nemsokára ebben a formában elbúcsúzhatunk A nap süt, de még sincs iszonyatos meleg, a kedvünk ragyogó, és a világ éppen nem tűnik borzasztóan szörnyű helynek.
Oravecz Imre szerzői estje az Utas és Holdvilág antikváriumban
Bohócot csináltam magamból, és szégyenteljes kudarcélményben részesültem szerda este az Utas és Holdvilág antikváriumban celebrált Oravecz-esten. Az este vége felé már éppen azon gondolkodtam, milyen hiányosságokat fogok felsorakoztatni a beszélgetőtárs teljesítményét illetően, amikor hirtelen ölembe csöppent a lehetőség: én magam kérdezhettem nyilvánosan, közönség előtt azt az írót, aki több éve az egyik legfontosabb tájékozódási pont életemben.
(Legutóbb ITT )
- vagyis kik ne vágjanak bele önálló vállalkozásba -
Azt hiszem, a kockázatos vállalkozásokat nem nekem találták ki. Nekem egyelőre tökéletesen megfelel a közalkalmazotti státusz, még ha túl sok perspektíva nincs is benne. Sőt, ha belegondolunk, hogy a 2002-es béremelés óta mindenki a közalkalmazotti szféra túlfizetettségéről beszél, és egyre közeleg mint a 21. század kárpát-medencei Damoklész kardja a teljes bérbefagyasztás, annyira már nem is tűnik jónak.
Ha az olvasásról, az olvasási szokásokról esik szó, mostanában leginkább különböző katasztrófaelméleteket hallhatunk. Egyre kevesebben egyre kevesebbet olvasnak, a fiatalok inkább a tévé meg a kompjúter előtt tengetik szabadidejük javát, bealkonyul a Gutenberg-galaxisnak, estébé Érdekes volt ehhez képest Heller Ágnes gondolatait hallani minderről múlt csütörtökön, Az olvasás gyönyörűsége fantázianevet viselő beszélgetésen
Hétfő délután megérkezett a 30 egy veszprémi gimnázium cserekapcsolatában résztvevő osztrák fiatal. A kis magyar csapat persze elhatározta, megmutatja, hogy nesze nektek színvonalkülönbség, akkor is mi vagyunk a jobb vendéglátók. (Tavaly tavasszal ugyanis megcsodáltuk mi már Ausztriát.) Ez a célkitűzés sajnos legtöbbünknél elúszott már aznap este.
Adjuk el a levegőt. A kisvárosit. Az úgysem fontos, nem számít, mennyi van belőle, majd újratermelődik. A Bakony majd utánnyomja. Meg az autók, a buszok, a harangok, a kilélegzők, a fotoszintetizálók, az ígérgetők, az átkozók, a pletykálók, meg a baromi okosak.
Nem osztom a magyar foci hirtelen felemelkedéséről és a nulláról történő elindulásáról vallott nézeteket. Nem tudok lelkesedni az olaszok ellen elért tényleg meglepő és nagyszerű, illetve a bosnyákok elleni izzadtságszagú győzelem után sem. Egyszerűen, mert nem hiszek már senkinek, akinek köze van a focihoz, elsősorban annak felső szintű irányításához.
Hogy zsigerileg liberális vagyok, mondhatni génjeimben hordozom kódolt liberalizmusomat, először akkor vált világossá, amikor tizenhat éves koromban, 1990-ben, megszöktem a középiskolai kollégiumból, és egyetlen táskával, pár konzervvel meg váltás alsóneművel felszerelkezve, szálegyedül nekivágtam az osztrák-magyar határnak.