A vélemények a tinédzserek és egyetemisták körében megoszlanak a témát illetően, van aki természetesnek tartja, hogy a saját költségeire maga teremti elő a pénzt, más pedig vígan és dalolva hagyja ezt a feladatot a szüleire.

Városunkban is van lehetőség állásszerzésre, különböző szövetkezetek várják a jelentkezőket, hogy azután kiközvetítsék őket a nekik leginkább megfelelő helyre, ahol tapasztalatot, új ismerősöket és leginkább pénzt szerezhetnek. Hiszen a pénz a lényeg, az a mozgatórugó…

Magam is rászántam magam egy regisztrációra, 10 percbe került, kifejezetten elégedett voltam. Alapadatok, milyen helyeken dolgoztam azelőtt, mi lenne számomra az ideális, milyen különleges igényeim vannak, stb.… Nagy lelkesedésemben és elhatározásomban olyan pozitív fényben tüntettem fel magam, amint azt csak lehetett. A gyöngybetűimmel kitöltött (mert én még szépen is írok, ez is előnyöm) lapot magabiztosan adtam be, amikor az ott dolgozó nő pedig közölte hogy valószínűleg még a héten keresnek majd, biztos voltam benne, hogy csodás pályafutás vár rám mindenféle diákmunka terén.

Aztán persze nem hívtak, két hétig vártam, gondoltam elfoglaltak, megbocsátottam nekik ezt az apróságot. Felkerekedtem és személyesen mentem be az irodába megérdeklődni: ugyanmár milyen munkával tudnának nekem szolgálni? Hozzátettem, hogy lehet pakolás, címkézés vagy szórólaposztás, mindenre nyitott vagyok már, csak kérem szépen, tessék már adni valamit.

Egy hónap után sikerült is beindítani a gépezetet, és megkaptam első hivatalos, legális munkáját. A fizetésről annyit mondtak, hogy havonta esedékes, csak pillantok egyet, és már a külön erre a célra nyitott bankszámlámon lesz. Aztán csak pillogtam lelkesen, álmaimban már nagybevásároltam, anyunak büszkén nyújtottam át a borítékot (hogy mert megérdemled, köszönöm, hogy ebben a hónapban is volt hol laknom), könyveket vettem… Gyermekes álmaimat a zord világ szétzúzta, mert fizetni annyira nem akartak. Valami „gubanc” támadt a rendszerben. A gond az – hogy mint körbekérdeztem – másoknál is volt „gubanc”.

Ezek után lehet arra hivatkozni, hogy csak pechem volt, van ez így… Én meg nem erre fogom, furcsa véleménnyel vagyok az egész dolgozósdiról. Hiszen ezek az irodák úgy hirdetik magukat, hogy secpec alatt munkát lehet kapni, milyen sok pénzt kereshetsz, akár csak heti pár nappal. Én meg mást tapasztaltam, de azért csak próbálkozom majd a jövőben is, elvégre ki akar visszautasítani olyasvalakit, aki két nyelven beszél, leírhatatlan sok tapasztalata van, kitartó és empatikus, bármilyen munkát elvállal, kommunikatív és nem akar senkivel együtt dolgozni, egyedül is megállja a helyét. A tökéletes diák-dolgozó, jelenleg munka nélkül…