Keresem az árnyalatokat. Földön, égen, tüzes vízben, sörben, borban, imitt-amott. Színpadon és színpad mögött, szemekben, arcokon, mindenütt, ahol lehet, mindenben és mindenkiben, ami, aki van. Meglátni és nem nevetni vagy éppen nevetni, ha kell, nevet adni érzéseknek, mint mindennek és mindenkinek, ami, aki megszólításra és a róla való beszédre méltó. Még így is akad bőven hallgatni való, s mert nem a csend ideje van, inkább gagyogok, gőgicsélek magam is.

Tace Apó Veszprémben élt és öregedett meg, igazi kisvárosi törzsközönség. Koptatta a flasztert, no meg a talponállók pultjait, a kocsmák padjait és székeit. Látott jónéhány televíziós filmszemlét, Gizella-napot, Ünnepi Játékokat, fesztiválok garmadát. És most újra viharfelhők gyülekeznek Tace Apó veszprémi egén...

Előttem az Erdély útikönyv. Mi ez az Erdély, egyáltalán, mi közöm van nekem hozzá? Nekem, mint huszonéves veszpréminek (pestinek?), nekem, mint történelem szakot végzett értelmiséginek(?), és nekem, mint magyarnak? Mit jelent egyáltalán ez a hat betű, mit rejt a fogalom? Ezek a gondolatok kavarognak bennem egy nyolcnapos erdélyi utazás után. Megpróbálom érthetően összefoglalni, mire jutottam. Elnézést kérek előre is, ha nem sikerült.

Ön mit tenne, ha egy rokkendrollert kaphatna? Ez most nem a hét kérdése, csak úgy felvetésként, meg még a Hotel Menthol hangulatában… Ugyanis ez a hét horoszkópja: a nap a rák helyett a rock jegyében áll majd, mindenki olthatatlan szerelemre gyúl mindenki más iránt, a nem is olyan távoli jövőben pedig komoly fesztiválfelhők gyülekeznek. No jó, ez most kicsit olyan lett, mint egy vészjósló meteorológiai előrejelzés, de fogjuk rá, hogy ez kelta asztrológia, és akkor mindjárt trendinek tűnik.