Amikor harminc éves lettem, egy barátom arra hívta fel a figyelmemet, hogy a harminc, az bíz három x latinul, amivel a pornó filmeket is jelölni szokás. Ebből én arra következtettem, hogy ezentúl az életem egy pornófilmhez válik hasonlatossá, azaz a bankos kisasszony behív az irodájába, a pizzakihordó dögös csaj lesz, aki mindennemű étvágyamat kielégíti, és úgy általában mindenki, no persze csak a jó nők, a szexrabszolgáimmá válnak.

Az a generáció, amely a rendszerváltás idején kibújt a szülőcsatornán – miközben jómagam diákként Kafka és József Attila szövegeivel hónom alatt szaladgáltam szerelmesen-lelkesen, világmegváltó hangulatban –, ha ma irodalomról, regényről, líráról hall, vagy nem is tudja, miről beszélünk, vagy csak elnézően kacag. Egy szellemileg agyhalott nemzedék áll az egyetemek kapujában.

1990 óta tartom magam a veszprémi kézilabdacsapat szurkolójának, ugyanis a ’90/91-es idény kezdetekor döntöttem el, hogy innentől minél több hazai meccsre kijárok és tőlem telhetően még idegenbe is elkísérem a csapatot. Azóta egyetlen kivétellel (rajtam kívül álló okok miatt) minden Magyar Kupa-döntőn jelen voltam. A vasárnapit 17 év után először kihagytam. Először szándékosan.

Néhány éve egy okos politikus néni olyat talált mondani, hogy az interneten alig van használható információ, és mindenki csupán pornóképek nézegetésére használja. Nem becsülve le az internet napi pornóadag hozzájutásához nyújtott segítségét (amiért nem mondhatunk elégszer köszönetet), ki kell mondanunk, hogy a fenti megállapítás égbekiáltó baromság. Vitába szállni vele épp ezért felesleges, ám soha nem árt, ha bemutatunk sok-sok ellenpéldát. Mint mondjuk, a húsvéttal kapcsolatos mindennemű infó a neten.