Az oktatás válságban van! Nem lehet mellébeszélni, mert az csak tovább súlyosbítja a helyzetet. A diák, a szülő, a tanár, a fenntartó egyaránt elégedetlen, egyaránt rosszul érzi magát a jelenlegi helyzetben. Az elmúlt tizenhat év politikai kiszólásai, PR akciói után végre átlátható, megvalósítható szakmai, és nem politikai programra lenne szükség!

A választási ciklusban mindig elhangzik: az oktatás stratégiai, kulcságazat, aminek fejlesztése az ország előrelépésének záloga. Elhangzik, aztán gyorsan mindenki elfelejti. Pedig az iskola az élet azon területe, mellyel mindenki találkozik az élete folyamán. Ennek ellenére a rendszerváltás óta az oktatásban igazi, mélyreható, a problémákat megoldó, fejlődést elősegítő reformra nem került sor.

Ezért van az, hogy jelenleg a szféra összes résztvevője elégedetlen a helyzetével, borúsan látja a jövőjét. A diákok unják az iskolát, feleslegesnek tartják a tanultak nagy részét, nyűgnek, idejétmúltnak érzik az iskolai nevelést. A szülők elégedetlenek gyerekeik eredményével, az okot az iskolában látják, elégtelennek tartják az iskola szolgáltatásait, azt várják, oldják meg az otthoni problémáikat is. A tanár úgy érzi, nem fizetik meg, nincs jövőképe, senki nem segít neki a diákok problémáinak, a problémás diákok helyzetének megoldásában. Csökkenő megbecsüléssel, egyre növekvő létbizonytalansággal, egyre több adminisztratív, nem pedagógusi feladattal kell megküzdenie. A fenntartó pedig azt látja, kiadásainak egy jelentős részét az iskolák viszik el, melyek eredménye évről-évre csökken. Ő legszívesebben egy olcsóbb, de hatékonyabb oktatást látna.

Minden részvevő elégedetlen, és még sincs elmozdulás. Miért? Hiszen egy ilyen helyzet adja a változtatás igényét. A baj azonban az, hogy a fenntartó csak költségcsökkentést szeretne igazi szakmai reform nélkül. A szakma gyenge, meghasonlott, megfáradt egy igazi reform kicsikarásához. A szülők szervezetlenek. Az eredmény tapasztalható mindennap: válságban van az iskolarendszerünk. Méghozzá kilátástalanban!

Tiszta, átlátható és átjárható iskolarendszert kell megteremteni, ahol a kiváló képességű és a fogyatékos tanulóval egyaránt megfelelőképpen tudnak foglalkozni, ahol plusz segítséget adhat a szülőnek az iskolát támogató szociális, pszichológiai kisegítő állomány. Könnyen tanulható, a hétköznapi nyelvre lefordított, használható tudást kellene közvetítenie az oktatás minden területének, amit gyorsan a gazdasági és a hétköznapi élet változásaihoz lehetne igazítani, alakítani. Ne csak a maradékelv alapján vállalják a továbbtanulók a tanári pályát! Folyamatos szakmai, pedagógiai képzésben részesüljenek a tanárok! Az iskolák, tantestületek kapjanak lehetőséget, hogy tudásukat, eszközeiket kamatoztathassák vállalkozások formájában.

Meg kell találni a diák-szülő-tanár közösség egységét. Csak akkor lehet sikeres egy oktatási folyamat, ha ők egy célért, közösen, egymást segítve dolgoznak, és ehhez a munkához az intézményvezetők, fenntartók biztosítják a szükséges eszközöket.

A fenti gondolatokban semmi új nincs, hiszen minden oktatásban érdekelt ember ezt mondja évek óta. Azonban ennek a megvalósítása hihetetlenül nehéz, jelen pillanatban szinte lehetetlennek tűnik, mert az érdekek nem azonosak, vagy mert nincs erő a megvalósításhoz.

Ki tudja megoldani a problémákat? A kormányzat tudná. De jelen helyzetben nem látszik ez az akarat, jelenleg spórolás jellemzi a minisztériumot. Alulról kell elindulniuk a folyamatoknak. Vigyázni kell arra, hogy ne kötődjön ez a változás párthoz, szilárdan szakmai alapokon álljon, mert csak az hozhat előrelépést. Ezt a szakmai programot kell a szülőkkel elfogadtatni, majd a nyilvánosság erejével rákényszeríteni a kormányzatra.