Miért van az, hogy addig, amíg nem tanuljuk meg a leckét, nem szabadulunk? Miért van az, hogy addig nyektet a Sors vagy Élet vagy mittudoménmi, amíg kilóg a belünk? De legfőképpen az miért van, hogy nem vesszük észre ezt az egészet? Mármint hogy: tanulj már Tinó, a Jóisten áldjon meg, vagy sose leszel Őkör!

Egy jó kazán olyan, mint egy kedves cicus. Dorombol, meleg, kedves, némi pénzbe kerül, és – ami talán a legfontosabb – rendkívül sok szeretetet és törődést igényel. Ugyanis azonnal megérzi, ha nem foglalkoznak vele, hanyagolják, netán rosszakat gondolnak róla. Ilyenkor aztán bosszút áll használóján, vagyis nem fűt.

Ha valami visszavonhatatlanul eltűnik a hétköznapi életünkből, akkor bizony van helye a „csöpögős” nosztalgiának! Nemhogy unokáinknak, de fiainknak is nehézkesen mesélünk majd az egy- és kétforintosról, nekik majd az euró és az azt követő fizetőeszköz lesz hétköznapi, míg nekünk marad a feladat, hogy 2008. február 29. éjfélig megszabaduljunk legkisebb címletű érméinktől. A beváltási procedúrát az alábbiakban olvashatják…

Fontos karácsony ez az életünkben, főleg Marci fiaméban, hiszen az első számára - legalábbis az első olyan, amit viszonylag már felfog, hiszen tavaly még leginkább azzal volt elfoglalva, hogy feküdt naphosszat, és a karjaival csápolt, mint egy felfordult cserebogár. De ez így normális, mikor az ember két és fél hónapos...