Nem is olyan régen elvittem unokaöcsémet kirándulni a csatári dombok felé. Azt hiszem, cikk is született az utunkat övező szeméthegyekről és használt óvszerekről. Nos, fogadkoztam, hogy én Isten biz’ soha sem vinném az erdőre a lomomat, és hogy az Isten – valahogy ő mindig belekeveredik a dolgokba – majd megbünteti a gaz szemetelő bandát. Ahogy dukál. Erre, tessék, én is beálltam a sorba, Szemét bűnöző lettem.

Emlékszem, gyerekkoromban a Nagymamám mindig azzal viccelt, hogy majd a végén még a vízért is fizetni kell. Aztán megtörtént. Akkor jött a levegő, mármint, hogy majd azért is. Na kérem. Ha az a bizonyos levegőt a háziorvos kérésére tetszik venni – a jó mélyet –, akkor lehet perkálni a vizitpízt. De az én Nagyikám ezt is értené: Szegény orvosok, annyit tanulnak, aztán most azért a pár fillérért állnak sorba! Tán meg kéne fizetni őket, nem?! Persze nem nekünk… Kétszer… Na…

Végy egy APEH-nél dolgozó köztisztviselőt! Diplomával, némi gyakorlattal, de kezdőként. Bruttó 120/hó. Adj hozzá egy csipetnyi egyetemistát! Állami támogatással, alapképzésben, nettó 105/év. Hagyd állni, aztán szűrd le, hogy a minimum három év képzés az mennyi (+ kaja, + könyvek, + szállás, + egyetemista bulik, vagy plusz könyvek), meg a diákhitel törlesztője utólag. Aztán nem fogsz csodálkozni, hogy a Sanyika is lelépett innen. Csak azon, hogy te még nem.

Tarr Béla ma nemzetközileg elismert, konvertibilis kulturális valuta. Kár, hogy csak kevesen tudnak erről az evidenciáról, az pedig egyenesen döbbenetes, hogy a hazai filmszakma sem akar tudni róla. A Filmszemlén például versenybe sem kerülhetett új munkájával, amely a legrangosabb európai filmfesztivált is megjárta.