Nos, kedves barátaim, számtalan cikk fog megjelenni a IV. Utcazene fesztiválról. Méltatni fogják e nemes eseményt, Murak nevét tiszavirág-életű aranyba öntik, a városlakókat dicsérni fogják az aktív részvételért. Én viszont egy főleg kecskeméti illetőségű zenekart szeretnék méltatni a “IV. Utcazene örömködés” berkein belül, hiszen az idei fesztivál nálam velük kezdődött és velük is ért végett. Megtaláltuk egymást :o)), és egy cikket megérdemelnek, ha már 4 estén át szórakoztattak.

Végre itt a nyár! Véget ért a suli, befejeződtek az érettségi vizsgák, a megfáradt tanárok pihenőre vonultak. Igaz, előtte meghallgatták választott, kinevezett vezéreik statisztikai jelentését az elmúlt tanévről. Számokat, százalékokat, tendenciákat, arányokat, összehasonlításokat, viszonyításokat. És sok ehhez hasonló izgató kimutatást. Igen, izgatót, mert a statisztika, öreg fröccsbarátom szerint olyan, mint a bikini: sokat mutat, de a lényeget eltakarja. Jelen esetben a gyereket, a tanárt, magát az iskolát és problémáit.

Dühöng a nyár, lenge ruhák alól-közül megcsillan egy-egy ékszer. Ott is, ahol eleddig nem szokott: köldökben, szemöldökben, orrban, nyelvben, az intimebb helyeket nem is említve…

Az ember alapvetően sosem elégedett a saját külsejével. Ezért festi a haját, arcát, lakkozza a körmét, teleaggatja magát mindenféle kütyüvel. Tehát mindent elkövet, hogy a valóságnál lényegesen szebb képet mutasson magáról. Vagy külsejével is kifejezzen valamilyen hovatartozást. Ez mindig is így volt, van, lesz.

Szerettem volna írni egy helyes méltatást arról a szélmalomharcról, amit ezek a lelkes Kabócások vívnak a pénztelenség és a való világ ellen, de mivel lusta disznó vagyok, megkértem iskoláskor előtti leányomat, most dolgozzon helyettem. Ő így élte meg és látta a X. Kabóciádét.

„Levonult a királyi pár. Utána elmondtak egy köszöntőt. Jöttek különböző követek. Köztük a vadászkövet egy sassal. (Nekem az volt a kedvencem.)