Dühöng a nyár, lenge ruhák alól-közül megcsillan egy-egy ékszer. Ott is, ahol eleddig nem szokott: köldökben, szemöldökben, orrban, nyelvben, az intimebb helyeket nem is említve…

Az ember alapvetően sosem elégedett a saját külsejével. Ezért festi a haját, arcát, lakkozza a körmét, teleaggatja magát mindenféle kütyüvel. Tehát mindent elkövet, hogy a valóságnál lényegesen szebb képet mutasson magáról. Vagy külsejével is kifejezzen valamilyen hovatartozást. Ez mindig is így volt, van, lesz.

Őseink a férfivá, illetve nővé válást olyan szertartásokkal hitelesítették a közösség előtt, amelyek valamilyen külső jeggyel bírtak. Ilyen volt a körülmetélés, a csikló kimetszése, a test fával vagy csonttal való feldíszítése, bélyegek beégetése a bőrbe, vagy a tetoválás, mintegy jelezvén az alanynak, hogy felnőttnek lenni sem fenékig tejfel. Így az illető a csoport teljes jogú tagjává vált, alkalmassá a családalapításra, a fájdalom eltűrésével pedig tiszteletet ébresztett mindenkiben. Aztán a fa meg a csont tré lett, jött az ezüst, arany, drágakövek. Ezzel eljutottunk a piercing (átszúrás) „aranykorához”.

Egyiptomban a királynők privilégiuma volt a köldökékszer, az ókori Rómában a férfiasságot jelképezte a mellbimbón átszúrt karika, XIV. Lajos korában a felsőbb osztályok hölgyeinek eleganciáját erősítette a mellékszer, a XX. század elejéig a fülbevaló volt a number one. És jött a piercing…

Hihetetlen ötletgazdagság jellemzi, leleményesség, mi minden tudunk átszúrni és mivel… Itt van példának egy szabadelvű piercing, napköziseknek (a./ kép). Vagy a konzervatív-keresztény piercing vallásosaknak, (b./ kép). Vagy a piercing lógómellűeknek, amikor egy nyakon átalvetett lánccal mindkét mell bimbója ágaskodóvá válhat (c./ kép). Vagy a pszichológus-piercing, ahol a szokásos egyik fülön be, másikon ki, leegyszerűsödik, itt egyszerűen átmegy a fülön (d./ kép).

De a két kedvencem az intim piercing a makkban (e./ kép), és hagyományos magyar piercing (f./ kép)…