Szélesvásznú, magyarul beszélő és tipikusan “ungarische” elképzelés támogatásáról döntött városunk képviselőtestülete. Ahogyan Móricka elképzeli, hogyan kell fesztiválvárost kreálni Veszprémből. Röhög az egész város, amióta megjelent a sajtóban, hogy milyen merész tervekkel próbálják felpezsdíteni szunnyadó augusztusi napjainkat.

Először is a tények. A veszprémi kulturális bizottság 3 igen szavazat és 2 tartózkodás mellett támogatta, hogy a jövő nyáron világsztárok húzzák a fülünkbe a talpalávalót. A közgyűlés kormánypárti tagjai ezt megszavazták, az ellenzék tartózkodott. A szervezést egy alakulandó kft.-re bíznák, amelyet az önkormányzat, a Rádió Jam Rt. és a Pannon Várszínház alapítana, 3 (!!!) milla alaptőkével, további 5 millát a város turisztikai alapjából szipkáznának ki. Szponzorok reszkessenek! További 62 milliót pályázatokból és adakozó kedvű cégektől remélnek. Az ellenzék csak azt kifogásolta, hogy profitorientált cégre hárulna a szervezés… Az alpolgármesterünk szerint ehhez képzelőerő (szerintem nem is kevés), önbizalom (úgy tűnik, ezzel rendben lennénk) és bátor döntés (ez megtörtént) szükségeltetik. (A PÉNZT mintha elfelejtette volna…) Állítólag az Érsek úr hajlandó elszállásolni szerény Palotájában a világhírű fellépőket, úgy mint: José Carreras-t, Andrea Bocelli-t, Al Di Meola-t. Nem is reméltem, hogy ötcsillagos a palota. Wow, ahogy a műveltebb nagyot gondolni merő magyar mondaná…

Mielőtt bárki arra gondolna, hogy a változásokat csípőből elutasító, begyöpesedett agyú veszprémi kispolgár beszél belőlem, mondom: mindent, ami életet hoz hibernált közéletünkbe, teljes mellszélességgel támogatok. De az emberi hülyeség csak szórakoztat.

Szinte már látom, ahogy huszárok és néptáncosok kíséretében bevonulnak a világsztárok, fejenként 5 millióért. (Mert mint tudjuk, Pavarotti Bécsben 10-ért lépett fel ezer ember előtt, nem kell matematikusnak lenni ahhoz, hogy kiszámoljuk, ötszáz ember csak 5 milliót ér.) Bocelli belezendít a Gizellából egy István-nótára, Kövi Szabolcs kíséri fuvolán, miközben 50 néptáncos ropja az öt éve ki nem mosott (így igazán autentikus, mondhatnám szagos) Gizella-jellmezekben. A kifinomultabb orrú nézők a szagminták alapján beazonosíthatják, mely kedvenceik viselték eddig a göncöket. Motorosrendőrök kíséretében megérkezik Carreras, tavaszi szélként, vizet áraszt, felfrissülést hozván a forró augusztusi éccakába.

A helyi, beszélni igencsak szerető politikusok rövidnek nem nevezhető, de annál tartalmatlanabb beszéddel méltatják, milyen nagyszerű, hogy élünk. Valaki, aki a Püspöki palota elé álmodta a színpadot, megsimogatja a világot jelentő deszkákat. Al Di Meolának Charlie hoz jeget, dupla whiskey-vel. Al belecsap a húrok közé, szól a Kinizsi, most nem Takarékon. Dés nem vállalta. Tátrai nem jött el, a Magasabb-Tátrákban nyaral, helyette a zeneiskola növendékei játszanak hárskúti népdalokat furulyán. Pavarotti az utolsó sorban szipog, mert ő nem léphet fel. A Rádió Jam egyenes adásban közvetít, aki a műsorban feltett kérdésekre helyesen válaszol, egy kocsit vásárolhat. Dörög a taps, talán az ég is, dől a lé. Vidul a veszprémi polgár. Fesztiválozik.

Mindez túl szép lenne, azt hiszem inkább arról van szó, hogy Carreras-ék nem fognak ráérni, jönnek a megszokott, jól ismert arcok, a jól ismert módon, jól ismert középszert adnak, és a mi válaszunk is a jól ismert közöny lesz.