A nyilvánosság, mint fogalom gyakran előfordul a hétköznapi szóbeszédünkben, de a publicisztika és a különféle szakirodalmak is nagyon gyakran használják ezt a kifejezést.
A nyitottság, a „köz – előttiség”, a közlés, közönség, a közösségben való történés, a fórum, a társaság, a társadalmiság szavak segíthetnek a fogalom körüljárásában. Ellentéte a zártság, az egyén, illetve a család belső élete, intimitása, de a titkosítás, a tiltás, a közléstől és a közérdekűségtől való elzárás is.

Újra reppent a hír fel, magasra. „Igaz-e?” tette fel a kérdést a zsurnaliszta az illetékesnek; őszinte félelemmel, hogy talán nincs is, nem is lehet élet az utcazene fesztivál nélkül. Illetékes pedig nyugtat, lesz az, sőt! Talán még jobban is járnak a veszprémiek, hiszen Füred csak egy ugrás és folytatható a zene utcai élvezete. Plusz a lángos, jó borok és hattyúáradat.

No de!

Már több mint egy tucat éve annak, hogy elkaptam a kórt, ami azóta többször is járványként söpört végig városunkon, de volt rá példa (legutóbb idén januárban), hogy az egész ország területéről jelentettek tömeges megbetegedéseket. Minden évben nyár végén, de legkésőbb szeptemberben diagnosztizálhatók az első tünetek, amelyek különböző hullámokban egészen májusig kisebb-nagyobb intenzitással terhelik nemcsak a szervezetem, de a környezetem is. A latin nevet még nem kapott kórt – erre a morbus handballicus a legesélyesebb –, a köznyelv egyszerűen csak kézilabdaláznak hívja…

A magyar egészségügyről bármit lehet mondani (és hallani) csak azt nem, hogy minden rendben lenne a háza táján: bezárják a kórházakat, az orvosokat nem fizetik meg eléggé, a betegek is panaszkodnak stb. Minden probléma elvi oka a pénz, pontosabban annak hiánya, hisz már a régi mondás is így szól: az idő pénz.

Szerencsére kis társadalmunkat irányító honatyák és honanyák nem tétlenkednek: újabb és újabb reformokkal rukkolnak elő, próbálván ezzel orvosolni a nem könnyű problémákat.