Arad pedig a magyar Golgota. (Kossuth)

Igazolás:

1849. október 6.
Johann Schükl cs. Kir. Hadbíró
százados igazolása Franz Bott
hóhérnak Damjanich János
kivégzéséről.

Bizonyítvány
mellyel igazoljuk, hogy Franz Bott hóhér 1849. október 6-án a felségsértés büntette miatt halálra ítélt Damjanich Jánost Aradon kötél által kivégezte, és e foglalatosságnál a kellő ügyességet és jártasságot tanúsította.
Ezt sajátkezű aláírásunkkal hitelesítjük.

A cs. Kir. Katonai különleges vizsgálóbizottság részéről:

Schückl hadbíró százados, Josef Tichy őrnagy, a cs. Kir. 25. sorgyalogezredben
Arad, 1849. október 6.

A szerb – vagy ahogyan a kortársak nevezték: rác – származású Damjanich Jánost lábtörése miatt parasztszekéren vitték a vesztőhelyre, a tábornok a kocsin végig szivarozott. Utolsó előttinek végezték ki. „A hóhérját külön figyelmeztette:
Vigyázz fattyú föl ne borzold a szakállamat! Aztán megölelte a fát. Vers is van rula:
Odalip az akasztófa közelébe,
Megöleli, megcsókolja keservibe,
Isten hozzád szabadságom keresztfája.
Érted halok, meg hazámért, nem hiába!”. (Balogh Mihály, 1947. Kerta, Veszprém megye)

A Habsburg uralkodóház képviseletében a Bresciában már „kipróbált” Julius Haynau táborszernagy, Magyarország és Erdély tejhatalommal felruházott ura, a világosi fegyverletételt követően azonnal megkezdte a megtorlásokat. 1849. október 6-án (szándékosan a bécsi forradalom és Latour halálának első évfordulóján). A szabadságharc kilenc főtisztjét – mint valami gonosztevőt – kötél általi, illetve négy főtisztet „kegyelemből” golyó általi halálra ítélték, tanúk és meghallgatások nélkül, és kivégezték Aradon. E katonák sokban különböztek: néhányan forradalmárnak vallották magukat, mások csak esküjükhöz kívántak hűek maradni.

Magyarokon kívül volt közöttük német, osztrák, örmény, horvát, szerb; kisnemes, polgár és főnemes; dúsgazdag és vagyontalan; voltak közöttük barátok és ellenfelek. Egyben azonosak voltak: hősiesen harcoltak a magyar szabadságért, nemzeti függetlenségünkért, s azért életüket áldozták. A véres megtorlás a magyar nemzetre, de talán kijelenthetjük, hogy az európai közvéleményre is sokkolóan hatott.

Arad még ma is felborzolja a kedélyeket. Lehet vitatkozni, arról, hogy a kérdéses emlékmű Nagy-Magyarországnak állít-e emléket vagy a vértanúknak... csak nincs értelme. Ők tizenhárman fentről nézik szomorúan a vitát. Ők nem magyarkodni akartak, csak magyarnak lenni. Becsületre nevelni. Ők sajtószabadságot akartak. Vagyis: szabadságot. Nem csak Aradon. Magyarországon. Erre emlékezzünk.

Rovat: