A nyilvánosság, mint fogalom gyakran előfordul a hétköznapi szóbeszédünkben, de a publicisztika és a különféle szakirodalmak is nagyon gyakran használják ezt a kifejezést.
A nyitottság, a „köz – előttiség”, a közlés, közönség, a közösségben való történés, a fórum, a társaság, a társadalmiság szavak segíthetnek a fogalom körüljárásában. Ellentéte a zártság, az egyén, illetve a család belső élete, intimitása, de a titkosítás, a tiltás, a közléstől és a közérdekűségtől való elzárás is.

Aki valaha írt már cikket olyan témáról, amihez bé kellett kopognia valamely hivatalba, amely közpénzen működik, és adatokat próbáld kérni valamely közpénzek felhasználásáról, az tudja, hogy ilyenkor furcsán méregetik az embert. Miközben a főnököt hívják telefonon – hogy engedélyt kérjenek az adatok kiadására –, vesénkbe próbálnak látni, milyen aljas célból, milyen hátsó szándékkal kérjük, a különben mindenki számára nyilvános számokat. Pedig csak olyasmit kértél, amit mindenkinek joga van tudni. (Természetesen vannak kivételek.)

Vezetőink, és ebben az esetben pártpolitikailag valóban semlegesen, valamiért idegenkednek a választási ígéreteikben oly sokszor hangoztatott nyilvánosságtól. Természetesen ezen „vezetői gőg”, mint fekete himlő terjed el a vécés néniig, aki nem szívesen árulja el a nagy és kis dolgok közötti arányt. Pedig az adatok ismertetése nem jelent nyilvánosságot.

Fontos, hogy a nyilvánosság nem egyenlő a tájékoztatással. Míg az utóbbi az információk egyik irányból a másikba áramló (áramoltatott) útját jelentik, addig a nyilvánosság többirányú kommunikációt, információáramlást jelent. Ebben az értelmezésben a nyilvánosság a vélemények kialakulását, az információk közösségi használatba kerülésének lehetőségét is jelenti. Lehet, ettől félnek? Szerintem nem. Egyszerűen arról a beidegződésről van szó, mely szerint bármilyen tudakozódás ellenőrzést jelenthet. Egyszerűen félünk mindenkitől. Félünk, valaki azt mondja majd, hibáztunk. Félünk, és nem tűrjük a más véleményt. Deák Ferenc két évszázada írta: „Nem sajnálom, sőt óhajtom, hogy véleménykülönbségek igen fontos tárgyakban is legyenek. Én tisztelem, és szeretem a hon polgárainak azon részét is, kik ellenfeleink. Csak azt adja az isten, hogy ellenfeleink legyenek e hazában; de a polgár polgártársának, – ha ellenfele is – ellensége ne legyen.”

A nyilvánosság teret nyújt a legkülönbözőbb véleménycseréknek, információhoz juttat, illetve segíthet az információk közötti eligazodásban, az öntudatosabbá válásban. Hozzájárulhat az önkifejezés és az önmeghatározás kifejlődéséhez, s egyben az önszerveződés és az együttműködés feltétele, a közvélemény kialakulásának a kerete, biztosíthatja a közmegegyezés, az ésszerű döntés létrejöttét.

Magyarországon ma nincs nyilvánosság. Nyilvános sárdobálás van. A haza bölcse forog, a mű pihen.