Nem tudom, létezik e még egy ilyen fanatikus strand-undorkodó, mint én. Bár gyermekkorom egész napos, sőt néha heteket felölelő pancsolásaihoz kellemes emlékek, érzések fűznek, de ez csak a családi együttlét meghittsége, illetve a szomszéd „srácokkal” való bandázás felülmúlhatatlan humora miatt alakult így.

Ez a kopott-nyári-feeling rendelkezik a szükséges kellékekkel: préselődtünk Wartburgunkban, mint a heringek, a dinnyét zabáltunk tonnaszám a rántott hús után, a sörök ott henteregetek a „pingvines-jégakkuval” mesterségesen életben tartott hűtőtáskában, és az úszógumi természetesen a nyakamban fityegett. Gumipapucs adekvát volt, ugyanúgy mint a hozzáillő nejlonszatyor. Kézenálló-versenyt rendeztünk a kismedencében, amibe természetesen mindig belepisiltünk, flangáltunk a mólónál, és a szülői tilalom ellenére terveket készítettünk a kissziget elfoglalására.

Esténként halálfáradtan préselődtünk vissza a Wartburgba, és már a parkolóból kivezető utat sem értük meg, aludtunk mélységesen mélyen, fejünk úgy himbálódzott erre-arra, mint az a bizonyos „bólogatós-kutya” a kalaptartón. Aztán másnap kezdődött az egész elölről.

És eljött az idő, amikor már nem koptattuk a kismedence csúszdáját, amikor már elkezdtek ritkulni a strandra járkálások. Néha, ha nagyritkán letaláltunk a partra, már nem rohangáltunk össze-vissza, mint az idióták, hanem peckesen vonultunk végig – hasat behúzva – a strandolók előtt, hiszen váltig meg voltunk győződve róla, hogy mindenki minket néz. És kólát ittunk, matracokon feszítettünk, és igyekeztünk a lehető legtávolabb kerülni a szülőktől. De ebből az egészből hiányzott az a bizonyos „báj”.

Aztán eltelt egy év, kettő, és ki tudja hány, úgy, hogy nem mentem strandra. Bevallom nem is hiányzik. Se a part, se a fellendülőben lévő gyógyvizes marhaságok. Nem szeretem áztatni magam úgy, hogy a fél Dunántúl a pofámba liheg, és izzad, és közelharc megy az árnyékos helyekért, és lángost zabálnak, sörhab fityeg a szájsarkokon, és selejt vagy, ha nem vagy „hibátlan”….Tudatosan nincs fürdőruhám, nehogy véletlenül is oda tévedjek a „napon döglők” közé….

És különben is: már a víz sem a régi….