Volt egyszer néhány szimpatikus, fiatal manchesteri srác, akik elsöprő természetességgel, kopott farmerben és pólóban felléptek a színpadra, s olyan üdítően friss dallamokat kínáltak a világnak, amilyenről már alig álmodtunk a Beatles óta. Az idő persze mindent elpusztít, ám a Gallagher-fivérek egy új korong erejéig most visszatértek valamikori gyökereikhez.
Vajon Salvador Dali a szürrealizmus festőóriása, a huszadik századi képzőművészet és a spanyol kultúra grandiózus géniusza volt vagy csupán egy infantilis, impotens, nagyképű, egoista szélhámos, anyakomplexusban kéjelgő túlértékelt piktor, aki beteges lidércnyomásaival kábította el a szemfényvesztésre éhes, gyanútlan emberiséget? Ez a kérdés motoszkált bennem a Megyei Bíróság dísztermében, amint a július 20-tól augusztus 20-ig látható Dali-kiállítás képeit nézegettem.
Valószínűleg sokan emlékeznek az Óváros tér egy pontjára, ahol az Utcazenén minden este jókora tömeg verődött össze. Bár a hivatalos műsorban nem szerepelt és színpadra sem állt, aki meghallotta Sárközi József befőttesüvegeken előadott különleges muzsikáját, egyszerűen nem bírt továbblépni, és leragadt a produkciónál.
Az Utcazene utolsó éjszakáján sikerült néhány kérdést feltennem a néhány nap alatt óriási népszerűségre szert tett üvegzenésznek, aki mellesleg a zenekarokat értékelő zsűri munkájában is részt vett.
Aztán az ember leánya bekerül a mókuskerékbe, és húzza az igát. Korán reggel kel, késő délután ér haza, otthon még lenyomja a második műszakot, eszik, alszik, és egyre ritkábban szexel. Mert a munka, az kell, mert a munka, az pénz. Az meg azért fontos, mert a pénz a sárga papíron villannyá lesz, meg vízzé, meg gázzá, meg tévévé, meg telefonná. A boltban meg kenyéré, meg tejjé. Ha van, az azt jelenti, hogy lehet látogatóba menni hétvégén, bár a benzin-izé miatt kicsit távolabb van mindenki a kelleténél. Nem baj, jobb, ha nem beszélgetünk, még a végén rájönnénk valamire.
A Veszprémi Ünnepi Játékok kísérő-rendezvényeként július 20. és augusztus 20. között Salvador Dali korai korszakából való alkotásokat mutatnak be a Megyei Bíróság dísztermében. Mészáros Zoltán szervezőtől többek között azt kérdeztük, miként sikerült a spanyol festő, szobrász, grafikus alkotásait Veszprémbe hozni?
Az Index Veszprém újságírói a koncertekről írott élménybeszámolók mellett folyamatosan készítették fotóikat a fesztivál eseményeiről. (Sőt, kedves barátunk, Guszti is rendelkezésünkre bocsátotta felvételeit.) Alábbiakban tehát a fellépőkről készült legjobb fotóinkat láthatják kedves olvasóink.
Van egy biztos pontja a magyar rockzenének. Zenekarok alakulnak és oszlanak fel, ám a Kispálra bízvást számíthatunk: ugyanazt a minőséget nyújtják évről évre. Az Utcazene utolsó éjszakáján, amikor már minden sör, zene, kábulat és vizelet összefolyt, egy kis ízléses kapaszkodót nyújtottak a tömeges delíriumban.
Ne legyenek kétségeink: ma Magyarországon senki sem tehet szert igazán széles körű népszerűségre a média kisebb-nagyobb támogatása nélkül. Nem véletlen, hogy a tehetséges egyéniségek sokak kritikai érzékenységét felingerelve jobb-rosszabb televíziós fellépéseket is bevállalnak. Az Emil.RuleZ! valószínűleg nemcsak egyedi zenéjének, de Hajós András közismert médiaszerepléseinek is köszönheti rajongótáborát.
Okleveles Uccakutya kicsit rekedt:), fáradt volt, mellesleg majdnem elaludta a koncertet mindez nem zavarta (zavarja), töretlen lelkesedéssel nyúzza a gitárt, szaggatja és cserélgeti a húrokat. A fellépés után jót beszélgettünk zenekarokról, fílingről, pénzről és fogadtatásról.
Ripoff Raskolnikov, a 49 éves osztrák gitáros tudja, mitől döglik a légy. Emellett valahogy nem is érdekli. Tegnap azt csinálta, amit valójában egy ilyen utcazene fesztiválon kell gitározott. Egyedül, egy szál gitárral, nagyon lágy erősítéssel. Nekünk és magának.