Ripoff Raskolnikov, a 49 éves osztrák gitáros tudja, mitől döglik a légy. Emellett valahogy nem is érdekli. Tegnap azt csinálta, amit valójában egy ilyen utcazene fesztiválon kell – gitározott. Egyedül, egy szál gitárral, nagyon lágy erősítéssel. Nekünk – és magának.

A blues gitáros kellemesen meglepte a Gizella udvar nézőközönségét. Még azelőtt, hogy színpadra lépett volna. Elmaradhatatlan öltönyében, esernyővel a kezében sétálgatott az asztalok között, a falhoz támaszkodva – néha jókedvűen elmosolyodva – elégedetten hallgatta az előtte fellépő utcazenész csapatot. Beszélgetett – immár magyarul – a hozzá sereglő fiatalokkal. Aztán fogta a gitárjait – és fellépett a színpadra.

Illetve inkább felült – és ez az üldögélés egy kicsit más volt, mint amit eddig a három nap bármelyik fellépőjétől láttunk. Raskolnikov olyan természetességgel, őserővel és szerénységgel adta elő dalait, ami csak a legeslegkiválóbb művészek sajátja. A hatás nem is maradt el. A tér pillanatok alatt megtelt, a tömeg rotációja a minimálisra korlátozódott. Voltak, akik kicsit értetlenül álltak meg a színpad előtt – olyan élménybe botlottak, amit nehezen tudtak feldolgozni. – Ki ez az ember? Egy szál gitárral. Nem is szeretem ezt a zenét. Pláne lassú számokat játszik. – És mégis, idősek és fiatalok letapadt lábbal álltak a placcon. Ha valaki ment, akkor a két szám közötti szünetben.

(Persze a téonlájn kamion mellől felhangzott a mérhetetlenül együgyű karaokiban résztvevők artikulálatlan üvöltése, és a konferanszié szava: „Öt percre te is lehetsz sztár!”. Bizony, akárhogy is fáj, te is lehetsz sztár. De ne így, ne ezen az utcazenén, ne Ripoff mellett.)

Ripoff Raskolnikov tényleg tudja, mitől döglik a légy. A technikussal épp csak a minimálisan optimális hangerejű erősítést kevertette ki – a fesztivál ideje alatt először éreztem azt, hogy nem hangos a kisszínpados zene –, s ezáltal valóban bensőséges hangulat alakult ki. Ha – kedves - kérés érkezett, teljesítette, a neki átnyújtott felesvodkát egy hajtásra letolta, aztán zenélt tovább. Néha hátradőlt a széken – és akkor azt éreztem, nincs is itt. Illetve bárhol lehetne. Hiszen magának játszott. És persze nekünk.

Raskolnikov nemrég házat vett Vas megyében – ha jól tudom. Részben letelepedett nálunk. Hozzánk tartozik. Olyan, mint mi. Illetve fordítva. És ez érezhető a zenéjében. A dallamok úgy jutnak el hozzánk, mintha évek óta ismernénk azokat – tiszták, egyértelműek, nem tolakodóak. Valódiak.

Tegnap este többször végigborsódzott a testem, miközben Ripoff gitárját és recsegő énekét hallgattam. Nem tudom, lesz-e még ilyen a két napban. De ha nem, már ezért megérte itt lenni.