A jó popzene több mint egy évtized után sem veszít fényéből. Az idő nem fog rajta, a dallamok és a szövegek ma is aktuálisak. Nem tudom, hogy ez a mai zenékre és bandákra nézvén lesújtó, vagy egyszerűen csak Menyhárt Jenőék az Európa Kiadóval valami fantasztikusat csináltak a 80-as években.
Karácsony János, Presser Gábor és az Amadinda koncertje az ünnepi játékokon
"Ezek templomot csináltak a Fotex csarnokból!" - összegezte a koncertet egy - saját bevallása alapján - LGT-n nem, csak Megasztáron szocializálódott középkorú férfiú. Hátha még mindez a Szentháromság téren történik!
Bevallom, nem nagy kedvvel indultam A FESZTIVÁL (olyan nagy betűkkel, ahogy csak Vándorfi László tudja mondani) második napjára, különösen, hogy az előző napi Bobby McFerrin többeknek nagy csalódás volt, nem csak az indexes kollégának.
Ha egy nyári délután megállítjuk az utca emberét amint sietve rohan hazafelé, hogy még időben elcsípje valamely önjelölt sztármajom szereplését a televízióban és megkérdezzük tőle, kicsoda Tarr Béla, valószínűleg nem tud majd válaszolni. Mivel azonban e név hordozója idén májusban megkapta az év külföldi filmrendezőjének járó France Culture-díjat, 1987-es Kárhozat című filmjéért, ráadásul nemrégiben ünnepelte ötvenedik születésnapját, úgy gondolom, ideje végre megtudnunk, hogy e dudva-muharban pillanatnyilag ki is a haza legjobb filmművésze.
Őszintén szólva, számomra pokoli kínszenvedés volt a Veszprémi Ünnepi Játékok első felvonása. A rossz idő beűzte a közönséget egy minden fesztivál-atmoszférát nélkülöző sportcsarnokba, ahol a közepes szintű szervezés, a tülekedő tömeg, a vérszegény műsor és némi öncsaló sznobéria képtelen volt azt a látszatot kelteni, mintha ez a rendezvény volna Veszprém legszínvonalasabb kulturális programja.
Aztán a szerkesztő szól: szex? Azaz panaszkodik, hogy mostanában nem szól a fáma a puncipöcögtetésről, a kukibugiról, és ez így gáz. Azt nem mondja, hogy már nem olvas senki bár lehet, hogy így van mert hátha akkor nem lesz lyukkitöltés, azaz gé. Csak annyit, hogy tegyek valamit ez ellen, ja, meg mellékesen azzal kezdi, hogy szerdára itt legyen a cucc, mert csütörtökön városi programnak kell a hely. De így van ez, ha írni szeret az ember leánya. Ír. Nem skót.
Micsoda szar alak, és micsoda nagy író! mondta a szerzőről Esterházy Péter. Huszonnyolc év után ismét olvasható magyarul minden idők egyik legdurvább regénye. Szávai János azóta is dolgozott az eredeti szövegen, melynek eredménye: egy markáns nyelvre komponált brutális szimfónia a kőbaltánál és a majomlét fokán megrekedt emberiségről. A téma napjainkban is aktuális.
Douglas Adams sajnos már nem érhette meg, hogy könyvéből, a Galaxis Útikalauz Stopposoknak-ból elkészüljön az egész estés játékfilm, amit lassan évtizedek óta várnak az elcsigázott rajongók. Ismertem egy fickót az Alfa Centauriról, aki csakis azért fizetett elő egy interplanetáris telefoncsomagra, hogy rendszeresen érdeklődhessen, mikor jöhet végre moziba. De tényleg
Spiró György idén megjelent regénye, a Fogság villámgyorsan bestsellerré vált. Ennek két oka lehet. 1: a kiadó éleslátásának következtében a könyv méreteit úgy kalkulálták ki, hogy az megfelelően illeszkedjen az átlagos magyar könyvespolcra, a borító színe minél többféle falfelülettel legyen kompatibilis, a regény vastagsága kellő tekintélyt kölcsönözzön az azt a hóna alatt cipelő olvasónak, és így tovább. 2: hogy az író előrelátóan jó regényt írt, gondolván, akkor az emberek szívesen olvassák majd. Első olvasatra én a második eshetőség mellett tenném le a voksomat.
Drága Dyusom!
Tudtam, hogy egyszer elérkezik ez a pillanat. Tudtam, hogy egyszer Te is férjhez fogsz menni egy farkashoz, aki számodra más, mint a többi. De azt nem hittem volna, hogy ez az ember Ükkimükki lesz, Te pedig Klaudia Ükkimükki. Nincs ezzel semmi baj, mert szereted, és szeret, és pont. Csak nagyon furcsa.
Arnulf Rainer makrokozmoszai a Csikász Galériában és a Modern Képtárban
Bár senki sem ígért művészettörténeti előadást, én titkon mégis abban reménykedtem, hogy az Arnulf Rainer képeit bemutató kiállítás megnyitóján majd részletesen megismerhetem a híres osztrák alkotó életpályáját és műveinek tektonikus mélyrétegeit. Mivel azonban csak néhány általánosságokban mozgó köszöntés hangzott el július 16-án a Modern Képtár udvarán, úgy döntöttem, önszorgalomból magam eredek a mester munkásságának nyomába.