Idén is túl vagyunk a nagy hollywoodi lázon, a 76. Oscar-díj átadáson. Mint minden évben, most is döbbenten olvastam a gáláról szóló tudósításokat: több milliós költségvetés, több ezer vendég, végtelennek tűnő limuzinok és a sztárok (sőt, idén még mesterlövészek is) voltak az est főszereplői. Sosem értettem, minek ez az óriási felhajtás egy díjkiosztó kedvéért - ami idén (állítólag) unalmasra is sikeredett.

Gaius Cilnius Maecenas nevét mindenki ismeri. Na persze nem ebben a formában, hanem amiatt a fogalom miatt, melyet nevéből képzett az utókor. Maecenas ugyanis mecénás volt - biztos nem az első a történelem folyamán, de a leghíresebb. Korának művészei (pl. Horatius és Vergilius, hogy csak a legismertebbeket említsük) igen sokat köszönhettek támogatásának, melyet egyrészt önzetlen anyagi juttatások, másrészt kapcsolati tőke formájában biztosított számukra. Szóval biztosította anyagi függetlenségüket és bevezette őket a korabeli társadalmi-politikai elit világába.

A tömegjelenségek között a leggyakoribb és talán a legsokoldalúbb kategória a rajongó. Szinte mindegy, hogy imádatának tárgya melyik művészeti ághoz, sportághoz, élőlényhez, tárgyhoz vagy fogalomhoz tartozik. Archetípusai ugyanis ettől függetlenül jól ismertek a hétköznapi ember számára. Jelen esetben vegyünk górcső alá egy kézilabdadrukkert.

Amikor végighallgattam Orbán Viktor beszédét követően az MSZP kampányfőnökének a volt miniszterelnököt, valamint annak beszédét és pártját - az elmúlt másfél évben nem tapasztalt agresszivitással gyalázó - pocskondiázását, nagy dühömben megfogadtam, hogy - az O.J. Simpson-per esküdtjeihez hasonlóan - Medgyessy Péter "országértékelése" esetében nem hagyom magam befolyásolni a média által. Majdnem sikerült is.