Lulu még fiatal kislány, most kezd megismerkedni a várossal. Lulu falun született. Még megijed, ha egy autóbusz elzúg mellettünk, ilyenkor megsimogatom kócos fürtjeit, és megnyugszik. Sokat beszélgetünk a világ dolgairól. A gyerekek nem buták, csak még keveset tudnak. Lulu legjobban a parkokat szereti.

Emlékszem, én is úgy ismertem meg a várost, hogy Gyuri bácsi mesélt minden épületről, ami mellett elmentünk. Most úgy hozta a sors, hogy Gyuri bácsivá léphettem elő, és én igyekszem megfelelni a követelményeknek. Mert minden kis történet hagyományoz, és ízlésformáló lehet.

Elkeseredtem, sőt dühöngtem, amikor a múltkor betévedtem a belvárosba. Sikeresen elszoktattak városunk eme részétől, hiszen nincs itt már semmi, amiért érdemes lenne idevánszorognom. Bizonyos hivatali ügyek intézése során azonban nehéz lehajtott fejjel végigrohanni a belvároson. És akkor megláttam...

Mostanában egyre kevesebben vagyunk. Vagy ha ez még az elején nem is lenne igaz, a közepére bizony gyakran megfogyatkozunk. Fogyatkozásnak indult, hajdan erős magyar!
Mielőtt végképp azt hinné a kedves olvasó, hogy a jelenleg igen aggasztó méreteket öltő demográfiai hullámvölgyről szól ez az írás, elárulom, hogy ez bizony tévedés! A színházak nézőteréről fogyunk, méghozzá főképpen a szünetekben.

A "nézőelszállingózás" jelensége bizonyára nem újkeletű dolog, mégis érdemes megvizsgálni jelenlegi tendenciáit, hiszen sok mindent elárul kulturális és fogyasztói szokásainkról.

Március 15. egyben a '48-as forradalom jelképe és a szabad sajtó ünnepe. S azon ifjú generáció emléknapja, mely szenvedélyesen kereste az igazságot, s akár életét is adta elveiért. Amely tollat ragadott, hogy leírja a valóságot, s kardhoz nyúlt, hogy érvényt szerezzen elhatározásainak. A kard már kiment a divatból, lassan a toll is avittá válik; nekünk már csak a billentyűzet marad.