"A legnagyobb horderejű eszme és egyúttal a legmagasztosabb jelszó a XIX. század művelt népeinek alkotmánypolitikai életében. Mint jelszó nem kevésbé hatalmas mint a gőz, villany, távcső, górcső, fonográf vagy a spektroszkóp ereje az emberi szellem anyaghódító hadjáratában. Millió meg millió ember hangoztatja világszerte: sokan csak sejtik, még többen merőben félreértik; a legtöbben visszaélnek vele; magát az eszmét megérteni egész jelentőségében, nem is értheti meg senki magasabb műveltség nélkül; helyesen lelkesedni érte pedig csak az tudhat, aki nemcsak kellő fokán áll a politikai képzettségnek, de egyúttal lelohaszthatatlan bensőséggel csügg az emberi haladás ügyén és lelke mélyéből szereti az emberiséget s áldozatot is bír hozni annak jövőjéért." (Pallasz nagy lexikona)

No ez volna az idea, az elmélet, lássuk a gyakorlatot. Aki unja, ugorjon a végére.

Ezt a demokráciának nevezett játékot egy bizonyos Periklész reformálta meg. Választás útján akkoriban Athénban csak a hadvezéri és kincs- meg pénztárnoki stb. állásokat töltötték be. (Ez ma is „majdnem” így van, sőt a választásokon múlik még a vécésnéni állása is.) Az athéniak a déloszi szövetség pénztárát úgy 462 körül Athénba hurcoltatták és ők rendelkezvén a legnagyobb tengeri haderő fölött, követelték ezentúl is a kvótát a szövetséghez tartozó görög államoktól, de a pénz fölött most már egészen szabadon rendelkeztek. Szokatlanul nagy kincsről levén szó a különben szegény Athénben fölhalmozva (mint ma az államháztartás).

Efialtesznek és akkor még nagyon fiatal elvtársának, Periklésznek az az ötlete támadt, hogy a szövetséges pénztár kincseit jó lenne egyfelől az athéni hivatalok, a véderő, a népgyűlési tagok, az esküdtbírák és a színházlátogatók napidíjazására (!hogy örülne ma a veszprémi bérletes!), másfelől pedig nagyszerű műalkotásokra (politikusok: FIGYELEM!), középítkezésekre kellene fordítani. (Felhívnám a figyelmet arra, hogy Periklész papája nem rendelkezett kőbányával, sem ő bankári múlttal.)

Hogy e céljukat keresztülvihessék, és maguknak a döntő befolyást megszerezhessék, kicsiny, kevésbé demokratikus államcsínyecskére volt szükség. Azután megszervezték az 500-500 esküdtbíróból álló 12 nagy népbíróságot, s miután a cimbi orvgyilkosságnak esett áldozatul, Periklész a díjazást a legszélesebb mértékben léptette életbe.

Ekkoriban úgy a gabona, mint a birka ára cirka 2 obolosz volt. Periklész indítványára az athéni állampénztár 1 oboloszt fizetett minden állampolgárnak, minden napra, amelyen akár a szuverén népgyűlésben vagyis az ekklésiában, akár pedig az esküdtbíróságban vett részt. Később az 1 obolosznyi napidíj 2 oboloszra majd (az utód rálicitált) 3 oboloszra emelkedett, mint manapság a képviselők fizetése. Periklész - ki e napidíj által olyan tömegeket vont be a politikai életbe, akik éppen szegénységük miatt csak nagy ritkán jártak be az ekklésiába - amolyan néppártot akart létrehozni, mondanánk ma. És ezáltal folyton leszavaztathatta a konzervatív elemeket, sőt a konzervatív párt vezérét, Melesziász fiát, Thukydidészt egyenesen száműzette. Ez gondolom tetszene, mint lehetőség, a mai politikusoknak is.

Ugyanezen Periklész indítványozta és építtette meg - mint a rendkívüli középítkezési bizottság tejhatalmú elnöke - azokat a halhatatlan középületeket is, (pl. a Parthenont), amelyek romjai előtt bámulva áll meg az utókor. (Lásd Nemzeti Színház, bár nem tudom kibír-e annyi évet.) Ebben a sokszor emlegetett demokráciában 10-15-ször annyi rabszolga élt, mint állampolgár (ma is így van ez valahogy), nem volt jogegyenlőség (ma sincs mindenkinek) és nem volt meg a gondolatszabadság, amely nélkül pedig valódi szabadság nem létezik. Akkoriban fenyítő perbe voltak vonandók mindazok, akik az égitestek természetét tanulmányozni és ez alapon az államvallással, a mítoszokkal ellenkező tanokat mertek hirdetni. Ez - úgy tűnik - amolyan visszatérő motívum az emberiség történelmében.

Volt ugyan politikai szólásszabadság, de csak annyiban, amennyiben valaki a fennálló alkotmány módosításának megköveteléséig nem merészkedett el a maga reformbarát buzgalmában. Halál fia lett volna az az athéni állampolgár, aki azt az indítványt merészelte volna előterjeszteni a szuverén népgyűlésben, hogy az államforma alkotmányos, törvényes úton megváltoztattassék.

Tehát a politika és a demokrácia szemernyit sem változott a görögök óta. Csak szalonképesebb lett.