Az ünnep: emelkedés, közösségi áhítat, vissza és előrenézés. Megtisztulás.
Március idusára, a magyar szabadság, az emberi méltóság, a tekintély kiharcolására való emlékezés nem képzelhető el a fent említett érzések nélkül. Azonban az érzésekhez élmények, események kellenek. És pont ezek hiányoztak tegnap a veszprémi ünnepségsorozatból.

Közösségek ünnepe az ókor óta nem nélkülözheti a komoly lélekemelő elmélkedést, a vigalmat, finom étkeket, italokat, virágokat, lányokat, táncot. Az együttlét érzését nem pótolhatja semmi. Az élmény öröme, az együttlét mámora jobban megérteti fiatallal, öreggel március szellemét, mint 1000 történelemóra.

Egy történelmi hagyományokkal, szellemiséggel rendelkező egyetemi városban erre nem figyelni az egyenesen felháborító.

Három koszorúzás, szokásosnak mondható irodalmi kávéház, játszóház gyerekeknek, fáklyás felvonulás Dinnyés dalcsokorral - ami felvillantott egy csipetnyit az ünnepből. Ennyi ma Veszprém március 15-én. Nem értem miért nem rendezi meg évről-évre más jeles városi kulturális intézmény ezt az ünnepet, úgy hogy megmozgatná az egész települést az egyetemtől a Jutas lakótelepig.

Március 15-én a szabad sajtót is méltatjuk. Elismerjük szabadságát, tartását, méltóságát. Veszprémben évek óta egy városi sajtóünneppel teszi mindezt az önkormányzat. A város jelöl, a politikusok ebből díjaznak. Na, ez itt a bökkenő! A sajtó feladata a politikus, a közélet, kulturális szféra kontrollja. Ezért furcsállom az elismerést. Nekem ez olyannak tűnik, mintha a vállalkozók értékelnék az APEH ellenőröket. A sajtót az értelmiség, a város elismerésre méltó polgárai, a szakma tagjai díjazzák, ne a politikusok!