A szurkoló definíciós lehetőségeinek bontogatása után rátérhetünk arra a még problémásabb kérdéskörre, ami azt feszegeti, hogy miért viselkedik úgy, ahogy, milyen erők hatnak rá, s ennek milyen következményei lehetnek. A tanulságok éppen úgy hasznosak maguknak a szurkolóknak, mint szűkebb környezetüknek. Talán így könnyebb elviselni őket…

Mindenekelőtt le kell szögeznem, hogy "szurkoló"-nak azt tekintem, akiben állandó jelleggel kisebb-nagyobb érzelmi töltet van esetünkben a kézilabdával vagy valamelyik egyesülettel kapcsolatban. Ezt a töltetet nevezhetjük izgalomnak, örömnek, de feszengésnek, idegességnek vagy akár depressziónak is. A kiváltó ok mindenképpen a sporttal kapcsolatos.

Már több tanulmány bizonyította, hogy a munkahelyi, családi és szabadidős élmények szoros korrelációban vannak egymással. (A legutóbbi foci VB előtt közgazdász professzorok arról készítettek tanulmányt, hogy a világgazdasági tendenciák javulása szempontjából kinek kellene nyerni a tornát. Ugyanis, ha Németország nyerte volna a döntőt, az sokkal élénkítőbben hatott volna, mint így, hogy Brazília lett a világbajnok.)

Ha a veszprémi kézilabdacsapat sikereket ér el, szurkoló polgártársaink büszkébben járnak az utcán, jobban és lelkesebben dolgoznak, kevésbé hat rájuk a téli depresszió, optimistábbak, vidámabbak lesznek, és ebből az élményből hosszú időn át képesek erőt meríteni. Természetesen mindez pozitív hatással van környezetükre is, így a folyamat hatványozódik.

Az egyszerű tézis szerint minél nagyobb az inger intenzitása, annál nagyobb az érzelem nagysága. Értelemszerűen, aki csak az újsághírt olvassa, az emocionálisan kevésbé lesz gerjesztve, mint az, aki a csarnokban látja a mérkőzést. Minél nagyobb, fontosabb, magasabb presztízsértékű a meccs (rangadók, nemzetközi kupák), annál nagyobb az az időintervallum is (esemény előtt és után egyaránt), ami alatt a hatás mérhető.

A legempatikusabb szurkolókon a mérkőzés előtt - gyakran napokkal vagy hetekkel - nemcsak a kielégíthetetlen információéhség, a reményteli várakozás, a folyamatosan növekvő izgalmi állapot figyelhető meg külső tünetként, de figyelmetlenség, pontatlanság, türelmetlenség is, amit alkalmanként a látszólag semmibe révedő tekintet kísér. A végső fázisban alvászavar, gyomorideg, hányinger, akár végtagremegés is felléphet.

Nem kell aggódni! Férjünk/barátunk/fiúnk, vagy feleségünk/barátnőnk/lányunk nem lett epilepsziás, csak egyszerűen meccs lesz. Próbáljuk kérdezgetni a mérkőzésről, tudjuk meg véleményét az esélyekről, hiszen a tünetek csak akkor enyhülnek, ha a vágy tárgya - mégha csak szóbeli formában is - időlegesen elérhetővé válik.

A kudarc földolgozása azonban - mindenki számára - sokkal nehezebb, bár tanulható. A rossz szereplés okozta letargia nemcsak az életkedvet veheti el, de egyéb olyan negatív tulajdonságokat is felerősíthet, mint például a pesszimizmus, az agresszió, a bűnbakkeresés, a felelősség elhárítása, az irigység, a szándékos fájdalomokozás vagy a depresszió.

Nem szabad elfelejteni, hogy hiába is tartjuk egyes pillanatunkban életünk egyetlen értelmének a veszprémi kézilabdacsapatot, azért mégiscsak játékról van szó. A vezetőknek, edzőknek, játékosoknak felelősségteljes munka, megélhetés, ezért sem teheti tönkre az, aki csak szórakozás céljából van jelen. Mert nekünk szurkolóknak - Uram bocsᒠújságíróknak - ez csak játék.

Ezért kell lelőni a vészmadarat, mert az nem tud sem szórakozni, sem szórakoztatni...