A vizsgaidőszak akkor kezdődik, amikor december közepén a fénymásolók forgalma megtriplázódik. Kiderül, hogy a kelleténél jóval kevesebb jegyzetünk van, és hogy néhány tantárgynak semmit nem mond a neve. Hirtelen elkezdünk érdeklődni a tárgyak kreditértéke és követelményei iránt, sűrűn látogatjuk a Neptun-irodát, mert rossz kódszámú tárgyat vettünk fel rossz tanszéken rossz félévben... Harc a túlélésért, a jegyzetekért, a kreditekért - a pszichózis csúcsán, vizsgaidőszakban.
- az egyedülállóság kultusza és az újévi fogadalmak -
Szinglinek lenni jó! Bővebben: szinglinek lenni nem jó, de legalább életforma... Ilyesforma tanulságok szűrhetők le az utóbbi években kibontakozó trendiből, a "szingli-kultusz" különböző irodalmi és filmművészeti remekeiből. És most már nekünk is van saját szingli-filmünk, ami csak a miénk! Igazából már tavaly óta van, csak lusták vagyunk, meg naprakészületlenek.
Hogy ezentúl kétszer ennyit eszem minden napszakban, hogy sokkal több sört iszom a jövő évben, hogy 11 előtt biztos nem fogok bemenni órára, hogy a vizsga előtti estéig soha nem kezdek el tanulni, hogy nem törlök port még havonta sem, hogy főzés helyett inkább a kínaiból rendelek, hogy visszaszokom a dohányzásra és nem fizetem vissza az adósságaimat sem.
Ki őrzi emlékezetében a köszöntőket, az áldásmondókat? Ki emlékszik a mágikus kapura? A cicomás kapura, amelyen a rejtőző csoda pillanatában be és ki lehet lépni. Át lehet ugrani a csodán. Ja, és ki lesz az a James, aki ugrás közben úgy tud maga alá nézni, a titokra, hogy elkapja a pillanatot, amikor látni lehet?
Janus kapujában ott a kulcs és a bot. A megérkezés-megbékélés pihenős bezárkózásának kulcsa a kilincsgomb alatt és a kapuszárnyak mögé támasztva a lelkes elindulás zarándoklatban fényesedett útipálcája.
Eltelt a Karácsony. Szaloncukrot most nem raktam a fenyőfára, mert úgyis lezabáltam volna pár nap alatt. Másrészt vigyázni akartam roppant sportos alakomra. Az viszont elég elszomorító látvány, hogy úgy hullik, mint a levelek az őszi lombhulláskor. Nem fog kitartani Vízkeresztig, azt már látom.
Pityu olyan, mint az a három ott Betlehemben, akik akkor régen az összeírásra jöttek. Pityu olyan. Ő is szállást keres. Harapnivalója íker-ókor akad. Rója a város utcáit, tereit. Rója, akár az árnyék Betlehemben. Annak a háromnak az árnyéka; a világ legalján.
Megjött az igazi tél, szélseprűjével kifújta az influenzát. Durva hideg van. Az ablakon keresztül figyelem a nyulat fogó, csetlő-botló csúszkálókat, forralt bort kortyolgatván. Eszem ágában sincs kimenni. Jó itt benn. Tegnap volt aranyvasárnap...
Ezennel kezdetét veszi a nagy hangosbemondó ünnepe! Szeretettel várunk mindenkit a város főterén, ahol az ott felállított hangosbemondóba bárki elmondhatja véleményét. Az ünnep délelőtt tíz órától délután kettőig tart.
Vajon mit szólnánk egy ilyen falragaszhoz városunk utcáin? Megdöbbennénk, csodálkoznánk, örülnénk, flegmán továbbsétálnánk? Ki tudja? De talán lennének olyanok, akik kihasználnák a lehetőséget, és beszélnének a hangosbemondóba - betartva az egyetlen szabályt: mindenki azt mond, amit helyesnek gondol.
Van, aki kíváncsi tekintettel sétál el mellette, van, aki szemezget belőle. Van, aki fontosnak és szükségesnek tartja, van, aki szükséges rossznak. Harmadik éve élvezhetjük szabadtéri körülmények között is a vásárlás igazi élményét a Kossuth utcai karácsonyi vásárban. A lehetőség, így december közepe táján, egyelőre sokakat hidegen hagy.
Dacolva a fűtött plázával, a gazdaságosan olcsó hipermarketek bőséges kínálatával, idén is vagy egy tucat faházikó alkot vásárt a sétálóutcán.
Advent második vasárnapja volt tegnap. Az ezüst. A város egyre inkább pezseg a vásárlás lázától, a faházak a Kossuth utcán nyelik a pénzünket. Aki nem az utolsó pillanatban oldja meg a karácsonyi ajándékokat, az már bőszen vásárol. Ez lett az Adventből...