Tacepao

Kis, ártatlan panaszok

Főiskolai jegyzeteim X.

Hogy bal lábbal kelt-e fel a Nap hétfő reggel, vagy csak a sorsnak az a bizonyos fintora intézte így, nem tudom - mindenesetre ez a hét nem sikerült tökéletesre. Ha volt már olyan érzésed, hogy minden oldalról rugdal az élet, pedig nem is érdemled meg, akkor tudod, milyen pár napot éltem át. De semmi pánik, én nem adom fel soha, szerencsére az optimizmus bajnoka vagyok...

Ma már nincs szükség arra, hogy a személyiségünket gazdagítsuk.

Elég, ha gazdagok vagyunk. (Gondolatok József Attiláról)

Meglepődve fogadtam a hírt, hogy az UNESCO József Attila-évvé nyilvánította 2005-öt – a költő születésének századik évfordulója alkalmából. S elmorfondíroztam a kérdésen: ilyen jelentős poéta lenne József Attila?

Nincs píz

„nincs píz, nincs píz, mindig ezt hallom, nincs píz, majd lesz píz”

Mottóvers:
„van úgy, hogy tévedésből megszeretnek
és átkozódsz az isten tudja mér
van úgy hogy évek óta ezt kerested
de mégse mész be nincs pucádba vér…

Utol show

Íme, hát megleltem hazámat…

József Attila pont a Magyar Költészet Napján született – milyen furcsa, milyen különös, micsoda véletlen. Most, hogy ezt itt írom, ennek pont három nap híján száz éve. Sokat gondolunk rá mostanában ezért – vajon örülne, ha tudná? Vagy modern Babitsként inkább József Attila koszorúit kellene emlegetnem? Na persze, azért ez nem ugyanaz: új évszázadok újfajta hősöket szülnek.

Szól a rádió

- a lélekpedikűrösök -

"…Maga csak most jön, mikor én már három napja bejelentettem telefonon, táviratban, levélben és macskapostán stb., hogy csöpög a vízcsap a fürdőszobában, és nem folyik a víz és nem ég a tangóharmónikám, és nem robban az egérfogó, és most rögtön németül, japánul, olaszul akarok tanulni és gépírni és gyorsírni és gyöngyhalászni, és a papám újra kell olajozni, és elveszett a palacsintakulcs, és nem hozták az újságot, és nincsenek a lakók becsomagolva és a papám rettenetesen nyikorog, és nem tudtam nézni a meccset miatta. Olajozza meg. Olajozza meg végre!"

Miatyánk a média

- agyboncolgatás egy haláltusára -

A nyolcvanas évek derekán – tizenegynéhány évesen – kemény döntést hoztam. Beírattam magam hittanra. Több éven keresztül komolyan vettem a dolgot, olyannyira, hogy nyolcadikban, amikor mindenki boltos, fodrász vagy autószerelő akart lenni, én apáca. Ennek érdekében egyházi gimnáziumba adtam be a jelentkezési lapomat. Természetesen plébánosunk kiváló értékelést küldött rólam. Akkor még. Aztán ez a gimnázium, amelytől a megerősítést és nevelést vártam, gyökeresen megváltoztatta a hithez és egyházhoz való viszonyomat.

Csillag volt homlokukon…

Április 4. Minő szent nosztalgia buzog fel szűnkben! Bevillan a kép a propagandakönyvről, a címe: Battonyától Nemesmedvesig. Az utólagosan kitalált hazugsággal lapjain, miszerint a felszabadító Szovjet Vörös Hadsereg dicsőségesen leszámolt a magyar galád fasisztákkal és hazánk egész területéről kiűzte a gonosz hordákat. A lassan kirakott tablóból a legelső puzzle-darab magával a háborús történés dátumával került a helyére. Már ez is mosolyogni való tódítás: a harci cselekmények még egészen április 12-ig eltartottak Magyarországon.

Jézus és a teve

- avagy volt egyszer egy húsvét -

Valahol, jó messze, a magyar divathullámokon és az elátkozott városokon túl, ott, ahol még nagyanyáink szegénysége az úr, volt egy kis falu. Ebbe a faluba hírét hozták, hogy idén is elérkezik húsvét ünnepe, idén is meg kell szabadítani az öreg templomot a tél szennyétől, a sekrestye ablakain ki kell engedni a hideg utolsó leheletét, hogy méltó díszben várják a feltámadt Megváltót.

Ami fáj, az nevel

Az ügyeletes demagóg morgása egy aktuális közmondásra

Öregszik Magyarország. A natalitás mutatói zuhanórepülésben. Ezzel szemben tehetetlenek vagyunk. (Bár van egy frankó ősi ellenszer – kicsit bevállalósabban kéne reprodukálni önmagunkat.) De azon már tényleg el kéne gondolkodnunk, mit kezdünk a megszületett gyermekekkel, akik ugyebár a felnőtté érés környékén döntik el, hogy hol élnek és fizetnek adót.

Oldalak