Hogy bal lábbal kelt-e fel a Nap hétfő reggel, vagy csak a sorsnak az a bizonyos fintora intézte így, nem tudom - mindenesetre ez a hét nem sikerült tökéletesre. Ha volt már olyan érzésed, hogy minden oldalról rugdal az élet, pedig nem is érdemled meg, akkor tudod, milyen pár napot éltem át. De semmi pánik, én nem adom fel soha, szerencsére az optimizmus bajnoka vagyok...

A múltkor elhatároztam, hogy ezentúl jó kislány leszek. Itt a tavasz, most úgyis lendület meg lelkesedés van, szépen mindent elvégzek időben, előkaparom a bringámat, segítek a házimunkában, bejárok órákra, könyvtárba megyek és hasonló, társadalmilag hasznos dolgokat művelek. Újult erővel ébredtem tehát hétfő reggelén, biciklire pattantam és irány a suli. Az első pár óra zökkenőmentesen telt…

Hogy ne húzzam az időt, címszavakban a következőképp folytatódott a történet. A barátom kirúgott e-mailben, a biciklim napközben elromlott, a telefonom meghalt, az egyik tanárom finoman a tudtomra adta, hogy ezentúl jobb, ha bejárok hozzá, mert megbánhatom… De hogy ehhez méltó véget érjen a nap, estére olyan vírusos gyomorrontásos nyavalyát szedtem össze, hogy egész éjjel a wc-vel beszélgettem mindenféle pózokban.

Másnap néhány óra „városnézés” után találtam egy orvost, aki végre megvizsgált, aztán EKG, vérvétel, infúzió, meg egy jó adag gyógyszer, hami-nyami, három napig úgysem ehettem mást. Szóval a suli várt egy hetet, lemaradtam egy zh-ról, ami miatt jövő héten kétszer annyi dolgom lesz, plusz magyarázkodhatok egy sort, hogy „Tanár úr, most TÉNYLEG beteg voltam!”.

Testi-lelki roncsként feküdtem néhány napig pirulák és háztartási kekszek között, szegény lakótársam meg csak ápolt szorgosan és hallgatta, ahogy nyávogok. Ilyenkor jó érezni, hogy az ember nincs egyedül; mindenki látogat és főz nagyon rossz teákat meg olyan kaját, amitől még jobban kikészül a gyomrom. De hát nyilván a szándék a fontos…

Aztán, mivel betegen legjobban mégiscsak ANYU hiányzik, jobbnak láttam hazamenni egy gyógykúrára, és békén hagyni szegény a csoporttársakat - otthon úgyis büntetlenül lehet idegesíteni a családot. Két teljes nap fetrengés, gondoltam, üvölthet a zeném egész nap, és azt nézek a tévében, amit én akarok...

Na persze, hát nem áramszünet volt hétvégéig?!