Tacepao

Az ügynök halála

Csendes vasárnapi délutánnak néztem elébe, a protokollt és a kötelező köröket már lefutottam. Mint minden vasárnap délután öt óra felé, most is megérkeztek szeretett őseim a birtokról. Mint minden vasárnap öt óra felé, most is demizsonnal, kosarakkal és létől csorduló szőlőfürtökkel araszoltam fel a lépcsőn, és közben, mint minden vasárnap öt óra felé, most is imát morzsoltam fogaim közt: "Istenem, add, hogy ismerős most ne... Szavamat adom, hogy..."

RetteNET

Egy újdonsült hálófüggő feljegyzései

Nem is itt vagyok... Az arca amúgy nem érdekel. Csak ömlenek a szavak. Igyunk egy teát. De ezt a teát nem is MI isszuk. ő iszik egyet és én iszom egyet. De mégis jó ez így... Nem mentem bulizni egy hete. Pontosan azóta, mióta bekötötték a lakásba az internetet...

A holt költő esendő esete

Történt egyszer, hogy jó Ányos Pál - amúgy jóravaló pálos szerzet - Veszprémbe vetődött, hogy felgyógyuljon amúgy jelentéktelen bajából - A. D. 1784-ben. Minthogy a huszonnyolcadikat is alig taposta, meg aztán a múzsák is gyakran kopogtattak nála, bizton számíthatott rá, hogy az égiek akár krisztiánusok, akár antikok, hosszú esztendőket juttatnak neki a franciskánus szolgálatban és a rímfaragásban...

Lelkük rajta, nem így lett, és szegény pára még a harmadik X bekövetkezte előtt visszaadta lelkét Urának egy veszprémi klastromban.

Nagy ünnepünk, szeptember 22.

- avagy az élet, amiről a gyalogosok álmodnak -

Ma reggel, aki csak tehette, otthon hagyta autóját és gyalog, biciklin vagy valamilyen tömegközlekedési eszközön indult munkába. Ennek kapcsán az emberek rá fognak döbbenni, hogy ez nem is olyan lehetetlen dolog. Pár perccel előbb kell fölkelni - sőt, még ez sem biztos, hiszen gyalogosan el lehet kerülni a reggeli csúcsforgalmat -, de ennyi áldozatot igazán megér, hogy megszabaduljunk nyomasztó gépjármű-tulajdonosi lelkiismeret-furdalásunktól, amit a tönkretett környezet, az elgázolt állatkák és a mindennap megfélemlített gyalogosok miatt érzünk.

Bulizás felsőfokon

Főiskolai jegyzetek I.

A nyárnak bizony vége. A regisztrációs hét is elmúlt. Nincs visszaút, index leadva, tárgyak felvéve, a neptunon teljes a káosz, vagyis: elkezdődött az őszi szemeszter. Újabb tizenkét hét kreditrendszerű alvászavar, államilag finanszírozott éjszakázás, azaz beáll a főiskolás biológiai órarend... nem lesz könnyű.

Dujúszpíkinglish?

"Mikorra beszéljük meg a mítinget?", "Menjünk este sopingolni", "Wáccáp?" - "Nászing szpesl" - csak néhány példa napjaink magyar társalgásából. Mindezt megkoronázza a nemrég a televízióban - egy műsorvezető szájából - hallott mondat: "Ha van időm, lemegyek a dzsimbe egy kicsit." (Angolul kevésbé tudók kedvéért: dzsim=gym, teljes formájában gymnasium, melynek tornaterem vagy edzőterem a magyar megfelelője.)

Kézi - lányos szemmel

- az Űrtigris titka -

Idestova két éve, hogy kézilabda meccsekre kezdtem járni. Sőt inkább úgy fogalmaznék, hogy két éve kezdtek el "vinni". Nem is akárhova, rögtön egyből a katlan elvetemül szektorába. Mint őskonzervatív élőlénynek, meg kellett szoknom a légkört, azt, hogy 60 percig üvöltenek, táncolnak, dudálnak körülöttem, nyakam köré tekernek nemzetiszín sálakat, és sörös "leheletek" mosolyognak vissza riadt abszcinens tekintetemre.

Rock n’ roll is not dead

- Még élünk -

Ahogy a Hobo Blues Band kiáltotta a világba 1983-ban, úgy teszem én is: Még élünk! A Dohány utca már nem a régi és bár másképp szól mostanában a Moszkva téren a blues, még mindig rengeteg a Gazember. Persze ma már Mindenki sztár lehet - ha éppen nem Feketebárány. És ha nem marad más, csak a Farock, akkor sem változunk semmit!

Nem csak a szeren lógunk

Már megszokott tény, hogy manapság sikk nem szeretni az iskolát, a hülye tanárokat, a tanulást. Társadalmi berendezkedésünknek köszönhetően az utóbbi fogalom a szükséges rosszat tölti be életünkben. Így elég, ha minimális szinten tesznek a diákok eleget eme – úgynevezett - kötelességüknek. Egyenes következmény a rengeteg hiányzás, ha úgy tetszik, a lógás az iskolából.

Oldalak