Hogy ezentúl kétszer ennyit eszem minden napszakban, hogy sokkal több sört iszom a jövő évben, hogy 11 előtt biztos nem fogok bemenni órára, hogy a vizsga előtti estéig soha nem kezdek el tanulni, hogy nem törlök port még havonta sem, hogy főzés helyett inkább a kínaiból rendelek, hogy visszaszokom a dohányzásra és nem fizetem vissza az adósságaimat sem.

Nem lenne sokkal egyszerűbb így?
Miután kimásztam a konfettik alól és lefejtettem a nyakamról az összes szerpentint, elkezdett fájni a fejem. Pár percen belül megjelentek az első gondolatszerű dolgok az agyamban, de nehezen jutottam túl a „hol vagyok, hogy vagyok és ki vagyok?” témakörön. Ó szilveszter, örömteli önpusztítás! Tegnap még csodaszép hercegnő voltam, most egy rém. Összeszedem a cuccaimat és irány haza, irány az ágy, alszom egyet, addig sem kell végiggondolnom, mit kell szégyellnem a tegnap estéből...

Én december utolsó napján mindig számot vetek az előző évről. Összegyűjtöm a fontosabb eseményeket (meglett a jogsi, húsz éves lettem, kaptam egy digit fényképezőt, szerelmes /szerelmi bánatos lettem, mert az a drága/szemét…) és leírom az ezeréves naplómba, hogy könnyű szívvel induljak az új évnek. Nyilván addigra már megvan egy-két tuti házibuli-meghívás, és már túl vagyok az egyszerhasználatos-szilveszeteriruci-vásárláson és a tesco-túrán, ahol valahogy mindig azt hiszem, hogy meg tudok inni négy liter bort, három üveg pezsgőt és két rekesz sört egy éjszaka alatt...

A bulikban a megérkezéses-részt szeretem a legjobban. Főleg, ha stílusosan késve érkezem, és mindenki a nyakamba ugrik - néhány percre tényleg elhiszem, hogy mindenkinek én vagyok a legfontosabb ma este. (Aztán persze hirtelen elindulnak megkeresni a poharukat…) De a szilveszterben az a jó, hogy van még egy ilyen megható pillanat: az éjfél - amikor mindenki mindenkit ANNYIRA SZERET. Én tényleg elérzékenyülök a himnusztól, és nem is szeretek annyira berúgni, hogy ne tudjam teljes szívvel átélni ezt a csodás ölelkezős pár percet. Ilyenkor még a pezsgőtől is jó ragadni, meg Mádl bácsival koccintani, bár még soha nem tudtam végighallgatni szegényt.

Aztán elszabadul a pokol (ha eddig még nem tette volna). Vadiúj az év, ráadásul buli és rengeteg alkohol vesz körül minket, később ezzel a három érvvel aztán mindent ki lehet magyarázni. Nekem például táncolnom nem szabad. Főleg ha kamera van a közelben - megjártam egyszer egy Britney Spears számmal. Előbb-utóbb viszont mindenképp hajnal lesz, a földre vagy egymásra borulunk, persze a hifit senki nem bírta kikapcsolni, fázom és le vagyok öntve mindenféle löttyel, de sebaj - ez így tökéletes.

Ami nem fair: hogy harmadikán dolgozni, meg iskolába kell menni - főleg nem szép, ha még vizsga is van. Ekkor kéne csak kezdődni a pihenésnek, még egy-két hét tévénézős fetrengést el tudnánk viselni… De ha már így alakult, hát újult erővel vessük bele magunkat ebbe a reményteli 2005-be, hogy a végén majd ezt is büszkén és még nagyobb bulikkal zárjuk!
Pihepuha, békés új esztendőt kívánok mindenkinek!

-zsó-