Nem vagyok ideges. Ez csak a látszat. Kizárólag a tüskéim állnak égnek az egésztől. Semmit nem értek, és még jól át is vertek, azt hiszem. A tavalyiak azt mondták szép, meg jó lesz minden. „Ez a szeretet ünnepe!”(a „két ágon járó bokrok” gyökere), vagy mi a szösz. Nem elég, hogy ők sem jöttek vissza az erdőbe, de most már én sem reménykedem semmiben. Azt mondták, a Jézuska hoz majd engem, most már a Télapu. Azt ígérték gyökerestül visznek el, erre jól kivágtak. Fenyőnek lenni nem jó biznisz, azt hiszem…

Azért szeretem a külpolitikát, mert ebben a témában valamennyi oldal (legyen az akár horthysta nemzeti liberálbolsevik, vagy ókonzervatív szociálanarchista) felül tud emelkedni aktuális szellemiségén, és közös erővel érvelhet a leginkább ideális magyar érdekek mellett. A választási év tomboló hurrikánjai után pár hete vettem a fáradságot, hogy ismét felvegyem a tíz hónapja szándékosan elejtett fonalat. Meg sem lepődtem azon, hogy "már megint izzad a tenyerem"...

Az utóbbi napok eseményei nyomán alaposan megnőtt az egom és vele egyenes arányban az arcom is. Rájöttem: nem akárki vagyok. Én hős vagyok! Mit nekem Bruce, Arnold vagy Jean Claude és a többiek. Ők csak másfél, két órán keresztül, sok-sok technikai trükk segítségével és évente maximum kétszer, háromszor tudnak emberfeletti teljesítményt mutatva győzni. Én akár minden nap két-három órán keresztül képes vagyok végigküzdeni magam a karácsonyi vásáron a feleségemmel. És itt a hangsúly az ő személyén van!

Voltunk elegen, és leszünk is! A tavalyi teljesítményükkel elértük, hogy a városban már presztízskérdés lett abból, hogy ott van-e valaki a Fotex-meccsen, vagy sem. Végre ismét együtt izzadhattam az ismerős tömeggel, és önfeledten élvezhettem az IQ-m mélyrepülését. Még jó, hogy a delphoi jósda már napok óta közölte a médiával, hogy nem akármilyen héroszok érkeznek Veszprémbe! Így legalább nem ért bennünket meglepetés.