Meglepően szépszámú tömeg gyűlt össze a Beatrice – Lord koncertre, régi motorosok, öreg rockerek, fiatal érdeklődők, unalmukat elűző lakótelepi anyukák (főleg a lelátón), hamvas nemzeti legények, és még egy elvetemült punkot is láttam (tudathasadás?). Mégis a józanságunkra lelkesen vigyázó kocsmáros volt a legmegdöbbentőbb.

A csarnok előterében, a cigifüstben fulladozó tömeg az első akkordokig kihasználva az időt a sörfogyasztás divatos jelenségének hódolt. Többen kívánkoztunk kifele a Halle irányába, ám nem lehetett az első órában elhagyni a helyszínt, illetve mehettünk vóna, de akkor nincs visszaút. Mellesleg az az álhír is felröppent, hogy a Halléban elfogyott a sör. (Azért volt álhír, mert a Halle alapban zárva volt.)

Szóval a pult felé tülekedvén, a mellettünk – a készletet feltöltő – sörösrekeszt cígelő tulajdonosra lettünk figyelmesek. Nedves haveromék épp a sörrendelés fáradságos feladatát látták el, amikor is az Arany Ászok címkére meredve döbbenten, lemerevedve, halálsikollyal konstatálták, hogy a sörük: ALKOHOLMENTES. Hamar szárnyra kapott a hír, a szörnyülködés bejárta az előcsarnokot, némelyek rémülten tapogatták gyomrukat, mások hányni rohantak a vécébe. Szerencsére volt normális (alkoholos) sör is.

A második fordulóval érkező tulaj kezében lógó rekeszből többen kihúzogatták az üveget, mutatván, hogy ekkora balfácán kocsmáros nincs a világon. No, a főnök káromkodott is… mint szódás a lovát. (Felesége édesanyjának ősi foglalkozása, a Jóisten nemzőszerve volt kedvenc témája.) Mielőtt összecsaptak volna fejünk fölött a hullámok, behussantunk a csarnokba.

A Ricse együtt van, jók a zenészek (mind újak, senki a régiekből, de hát ez már csak így van), a gitáros gyerek nagyon ügyes, a Feró még mindig tud énekelni, de kevés régit nyomtak, az új nemzeti vonal került előtérbe, Himnusz betét, jobbos duma, hungaroérzet – mindenesetre zeneileg összecsiszolt zenekar benyomását keltette a banda.

A Lord vén trottyok bandája, kő nekik a pénz - az látszik, álszakadtfarmerfíling, óccsópólók a sarokban, nem volt tökéletes az erősítés, Gidó a hasától alig fér a szintihez, „ezek 20 éve nem írtak semmit!”, kínos bakugrások a színpadon, integessünk, tapsoljunk, az még megy!

Ps.: A csarnokban rengetegen voltak, majdnem teli lelátók, félpályáig tömeg, az utolsó sorban a Dió csörgött a Tónival. (De ez álhír!)