Azért szeretem a külpolitikát, mert ebben a témában valamennyi oldal (legyen az akár horthysta nemzeti liberálbolsevik, vagy ókonzervatív szociálanarchista) felül tud emelkedni aktuális szellemiségén, és közös erővel érvelhet a leginkább ideális magyar érdekek mellett. A választási év tomboló hurrikánjai után pár hete vettem a fáradságot, hogy ismét felvegyem a tíz hónapja szándékosan elejtett fonalat. Meg sem lepődtem azon, hogy "már megint izzad a tenyerem"...

Egy Rasmussen nevű dán kakassal kezdődött az egész: Jobb lesz, ha vigyáznak a napkeleti kiscsirkék, mert ha vasárnapig nem fogják be a csőrüket, akkor 2007-ig nem lesz kiröpülés a keltetőből! Hiába, az első pofon a legnagyobb.

Nemsokára váratlanul (idő előtt) megérkezett Mikulás, az északi szomszédunkból, 15 pontos virgácsával a hátizsákjában, amit a kedvezménytörvénynek szánt. Lett nagy riadalom. Medgyessy Péter, aki előszeretettel bírálta elődjének túlságosan aktív jelenlétét a külpolitikában, még Orbán Viktornál is lelkesebben, de mégis reménytelenül ugrott bele a diplomácia tengerébe. Sebtiben felvetett, a napirendbe abszolúte nem illő témák (pl.: árvíz és a kisebbségek), mint miniszterelnöki akciók, legalább a szándék módosításának elérésére: megalázó sikertelenséggel.

És ezt még lehet fokozni. Ha már egyszer Magyarországon ünnepli Adrien Nastase Románia megalakulását (1918. dec. 1.: a gyulafehérvári román gyűlés kimondja Erdély csatlakozását a Román Fejedelemséghez, ellenszavazat nincs, illetve eltávolítva), miért is ne jelenjen meg ott a magyar miniszterelnök. Kicsit ropogott ugyan a gerincünk, de legalább meg tudtuk tartani a szocik által sokat szidott Orbán-Nastase paktumot. (Keller László: 22 millió román munkavállaló Magyarországon című emlékezetes hőskölteménye.)

Kovács László - aki külügyminiszterként, szakmai alapon kivívott presztízsét szisztematikusan egy varangyvalag alá dolgozta mint pártelnök – hiába panaszkodott félreértésre (ami inkább értetlenségnek tűnt), hiába intett bizakodó türelemre (ami inkább a tehetetlenséget jelenti) egy ideig megint hanyagolom a politikát. Hiába emelkedünk felül az ellentéteken, ha a sikertelenség miatt megint ott lyukadunk ki, hogy ismét saját vezetőinket szapuljuk. Bár ez esetben lehet, hogy nekünk van igazunk...