Volt alkalmunk minap együtt tanulni párom ötödikes unokaöccsével. Amikor földrajzból a „Hogyan viselkedjünk kirándulóként a természetben” tananyaghoz értünk, elhatároztam hogy kihasználva a decemberi jó időt, a Gulya-domb – Vilma-puszta – Csatár-hegy háromszögben töltjük a szombat délelőttöt. Lett is természetismeret! Csak máshogy, mint ahogy képzeltük!

Decemberben szinte kötelező „élvezni” a karácsonyi vásár hangulatát, hiszen egy jó férjnek el kell kísérnie élete párját a belvárosban felépített utcaplázába. Idén azonban újítottunk. Ezen a hétvégén az én szokásaim szerint vásároltunk, vagyis nem néztük meg az árukat, helyette a forralt borost látogattuk meg, sült kolbászt, gesztenyét ettünk, és élveztük a napsütést. Most valahogy jobban tetszett a karácsonyi vásár, mint tavaly.

Tanítani jó, tanárnak lenni nagyon rossz. Tanítani jó, mert végtelenül szabad vagy, tisztán, egyedül állhatsz a diákjaiddal szemben, ahol csak te számítasz, senki más. Tanárnak lenni nagyon rossz, mert a pálya erkölcsi, szakmai, vezetői válságát a kormányzat csak súlyosbítja, aminek hatásaként totális szakmai és anyagi csőd fenyeget.

Mindig is hangoztatom, hogy az Állatkert azon kevés veszprémi intézmények közé tartozik, ahol szemmel látható és emellett érezhető a dolgozók (vezetők) intézménybe vetett hite, és szeretete. Ilyen folytonos és ésszerű újításokat, reformokat nem mindenhol tapasztalhat az ember. És ha arra gondolunk, hogy „Völgyünk” milyen pusztuláson ment/megy át (gondoljunk itt csak a kisvasútra, az elhanyagolt Csónakázó-tóra, a volt Vidámpark területére) ez az üde színfolt lélegzethez juttatja az embert.