Decemberben szinte kötelező „élvezni” a karácsonyi vásár hangulatát, hiszen egy jó férjnek el kell kísérnie élete párját a belvárosban felépített utcaplázába. Idén azonban újítottunk. Ezen a hétvégén az én szokásaim szerint vásároltunk, vagyis nem néztük meg az árukat, helyette a forralt borost látogattuk meg, sült kolbászt, gesztenyét ettünk, és élveztük a napsütést. Most valahogy jobban tetszett a karácsonyi vásár, mint tavaly.

Már előre „fázom” a karácsony előtti időszaktól. Boltról boltra vándorolni, pultoknál, kirakatoknál állni, és közben válaszolni a számomra teljesen érdektelen kérdésekre, miszerint kinek, mit vegyünk. Ez már-már kibírhatatlanul fárasztó dolog. Ennek ellenére minden decemberben át kell esnem ezen, mint jó férjnek.

Idén azonban új ötlettel álltam elő. Ezen a hétvégén az én szabályaim szerint vásároltunk. Pontosabban nem vásároltunk semmi szokványos ajándékot (pulóvert, játékot, pizsamát, édességet…), hanem helyette a kulináris és szellemi gyönyöröknek hódoltunk. És természetesen a feleségemnek ezt örömmel, zokszó nélkül kellett megtennie. Mellesleg megjegyzem: nem esett nehezére.

Első állomásunk a belvárosi utcapláza volt. Egyik standot sem néztük meg, nyílegyenesen elfoglaltuk helyünket az alkalmi lacikonyha pultjánál, és rendeltünk egy jó adag sültkolbászt. Miközben fehér kenyér – puff neked Fitnessz Norbi! – kíséretében magunkba tömtük a disznóságokat, egy jó adag forralt borral tettük még kellemesebbé a napsütést. Nem rohantunk, nem gondolkodtunk, csak élveztük a jó időt, és az ingyen show-műsort. Mert bizony kívülről nézve elég mókásak, tanulságosak vagyunk, miközben vásárolunk. Van, aki ideges, van, aki elmélázik, van, aki céltudatosan, határozottan tör a célja felé, van, aki mindent megvenne, de nem vesz semmit, csak nézeget, van, aki beszélgetni szeretne, van, aki jobb híján tölti az idejét a vásárban.

Miután forralt bátorsággal töltött el minket, átvágtunk a vásáron. Na, nem az egyik pultig, hanem a gesztenyésig. Kezet és lelket melengető étel a gesztenye. Azt majszolva sétálni a Kossuth utcán, az egyik legjobb dolog a világon. Egy adag pont annyi, hogy elérhettünk vele a Marica Kávézóig, ahol mindenképpen meg kellett innunk egy teát. Habár nem volt annyira hideg, de meg kell előzni a megfázást. Az óvatosabbak, mint jómagam, jófajta konyakkal egészíthetik ki ezt a receptet. Egy kis tea – egy kis konyak –, egy kis újságolvasás, egy kis bámulás, aztán indulhattunk a városházához.

Városháza előtt az Illatos Advent várt minket, azaz szegfűszeggel, fahéjjal illatosított forralt bor. Finom volt, jó volt, de nem elég forró. Hogy ezt a lelki válságot kiheverjük, két pulttal arrébb finom pincehideg rajnai rizlinget kóstoltunk. És máris ebédidő volt. Elröpült ez a délelőtt!

Életem egyik legszebb, leghangulatosabb karácsonyi vásárra volt az idei. Ajánlom mindenkinek!