Egy remekmű általában halhatatlan. De mi történik akkor, ha a kulturális emlékezet megfeledkezik egy-egy páratlan értékű alkotásról? Sorozatunkban olyan műveket mutatunk be és ajánlunk olvasóink figyelmébe, amelyek részben vagy egészen, ritkán jutnak el a közönséghez, vagy mert hiányoznak a kulturális kánonból, vagy mert hazánkban nehezen hozzáférhetőek.
Egy jó előzetes után egy közepesen rossz film. Kevés filmnek tett jót, hogy elkészítették a második részét, és ez az alkotás sem tartozik közéjük. Az első rész szarkasztikus, gúnyos felhangjából létrehoztak valami manapság divatos családfilm kategóriát.
A nyár finisében lehetőségem nyílt megcsodálni, s körbejárni a mesés Horvátországot. Rengetegen mesélték már el horvát tengerparti élményüket, amelyek alapján egy csodás, mesébe illő tájat képzeltem magam elé, de tényleg minden ilyen álomszerű lenne? Az elmúlt heti tapasztalataim alapján a válasz egyértelműen: nem. De lássuk, milyen pozitív és negatív észrevételek alakultak ki bennem a horvátországi nyaralással kapcsolatban.
Az iménti cím a Lecsó című mese egyik legszebb részéből származik. A mesét írta és rendezte Brad Bird Oscar-díjas animációs filmkészítő, akit A hihetetlen család című alkotásból már ismerhetünk. A Pixar Animation újabb alkotását hasonló sikerrel vetítik, mint a Verdákat, a Z, a hangyát vagy a Toy Story-t. Nem véletlen, hogy ilyen előélet után a közönség igazán várta a legújabb animációs filmjüket.
Szent Imre herceg születésének ezredik évfordulója kapcsán fölmerülhet a kérdés, ki is volt a legendákban és mondai elbeszélésekben szereplő figura. A hagyomány szerint Szent István egyetlen fia az 1007. esztendőben látta meg a napvilágot Székesfehérváron. A gond az előbbi mondatban szereplő két állítással kezdődik: vagyis sem a születési dátum, sem az időpont nem megbízható forrásokon alapszik.
Augusztus végén nagy öröm ért na, nem a közelgő tanévre gondolok , ugyanis előkereshettem végre a szekrényből a biciklistáskámat, a bringás gatyámat, merthogy hosszú évek után újra biciklitúrára indultam csajommal. A cél nem a horvát tengerpart vagy az itáliai hegyek voltak, hanem a Balaton-felvidék.
Izgalmasnak ígérkezett az este. Már csak azért is, mert nem mindennapi élmény három ilyen zenészfenomént egy színpadon látni, másrészt Vukán György, Szakcsi Lakatos Béla és Horgas Eszter olyan vállalkozásba fogott, amit még senki nem csinált előttük. Nevezetesen George Gershwin műveit játsszák két zongorán és egy fuvolán. Bár tegyük hozzá, Szakcsi egy kis Roland billentyűs soron játszott a fellépésen.
Néhány gondolat Kolti Helga színművésznő Szent Erzsébetről szóló vígságos szomorújátékának bemutatója okán és után
Eredetileg egy teljesen hagyományos, de az én felfogásom szerinti színikritikát szerettem volna írni a Kolti Helga színművésznő 2007. augusztus 18-án Veszprémben, a Margit-romoknál bemutatott vígságos szomorújátékáról az élet azonban, mint gyakorta, most is megváltoztatta szándékomat.
A függőségnek számtalan formája akad: van aki a drogokra kap rá (legyen az legális, vagy illegális), van aki a szex rabja, mások munkamániások, egyesek meg az evést képtelenek abbahagyni, és így tovább. Néhányan pedig a tévé-sorozatok megszállottjai.
Ha buli, akkor WetWood. Évek óta nyomja a három srác (Ujvári Péter
gitárok, hangszerelés, Nagy Miklós gitár, vokál, ének, Csonka Péter ének) az úgynevezett pub zenét, aminek az a lényege, hogy az előre felvett ritmusalapra élőben játszanak és énekelnek rá.