A nyár finisében lehetőségem nyílt megcsodálni, s körbejárni a mesés Horvátországot. Rengetegen mesélték már el horvát tengerparti élményüket, amelyek alapján egy csodás, mesébe illő tájat képzeltem magam elé, de tényleg minden ilyen álomszerű lenne? Az elmúlt heti tapasztalataim alapján a válasz egyértelműen: nem. De lássuk, milyen pozitív és negatív észrevételek alakultak ki bennem a horvátországi nyaralással kapcsolatban.

Nem titok, nagyon sokat vártam a horvátországi nyaralástól, hiszen eddig csakis pozitív dolgokat hallottam róla. Az utazást éjszakára időzítettük, hiszen így elkerülhettük a hatalmas forgalmat a határátkelőknél. Még sötét volt, mikor átléptük a horvát határt. Izgatottan vártam, vajon milyen táj, hegyvonulatok fognak fogadni, de még mindig sötétség uralkodott, semmit sem láttam. Hajnalodva megálltunk egy pihenőhelynél, s akkor pillantottam meg először a gyönyörű Balkánt, mely messziről tényleg mesébe illő látványt nyújtott. Utunkat Split felé vettük, azonban a hegyekhez közeledve a mesés tájról kialakult képem szertefoszlott. Mindenütt hatalmas sziklák, mészköves területek. Sehol egy fa, erdő, növényzet, ám a távoli táj tényleg csodálatos volt. Megérkezve Splitbe, végre megpillantottam az égszínkék tengert, de a tenger varázsa sem volt oly erős, hogy Splitben keressünk éjszakai szállást, hiszen a városról egy betontömb jutott az eszembe. Azonban az kétségtelen, hogy a betontömb között megjelenő pálmák jelentik a város varázsát.

Utunkat észak felé vettük, s a tengerparti utazás során maradandó élményeim maradtak az égszínkék tengerbe nyúló szigetekről, hatalmas sziklákról, s a tenger morajáról. Csodálatos a szigetvilág, azonban a tengerbe nyúló hatalmas sziklák miatt a homokos tengerpart elérhetetlenné vált számunkra. Több száz kilométert utaztunk, hogy végre megpillanthassuk a szigetektől mentes végtelen tengert, hiába – a parttal párhuzamosan mindenütt szigetek tornyosulnak Splittől egészen Opatijáig. Észak felé haladva a tengerparti út a Balkán mentén vitt, hol szerpentinen, hol csupán a hegyoldalban, és a táj képe egy életre belénk ivódott.

Bejártuk a Splitet, Bibinjét, Zadart, majd északabbra a Krk-szigeteket, Njivicét, Rijekát és Opatiját. Az eredeti elképzelés az volt, hogy délebbre megyünk pihenni, de a vendéglátás cseppet sem nevezhető vendéglátásnak. Sajnálattal tapasztaltam, hogy a horvátok arra sem veszik a fáradságot, hogy megpróbálják megérteni a turistákat. Ugyan mi nem beszéljük az ő nyelvüket, ők sem a magyart, de egy idegenforgalmi, turisztikai országban sem németül, sem angolul nem tudtak kommunikálni. Előfordult, hogy az appartmant kiadó horvát két napon keresztül képes volt velem német nyelven beszélni, azonban harmadnap, a „számla” rendezését követően kidobtak minket az appartmanból. A probléma az volt, hogy három napra kértük, de a harmadik nap reggelén felkértek a távozásra. A problémát meg sem tudtam beszélni, mivel azt mondta a hölgy, hogy felesleges németül beszélnünk, ő csakis a saját nyelvén hajlandó beszélni. Kénytelenek voltunk továbbállni.

A Horvátországban élők valóban vallják, hogy a pénz boldogít. Kivétel nélkül elmondhatom, hogy az összes „market”-ben, ahol élelmiszert vásároltunk, mindenütt becsaptak. Többet vettek ki a zsebünkből a kelleténél. Az egyik helyen 20 kunával Ft-tal többet akartak fizettetni, még ki sem egyenlítettük tartozásunkat, és a pénztáros elviharzott. Fél órába telt, mire sikerült előkeríteni, és még annyit sem volt hajlandó mondani, hogy bocsánat a tévedésért. Persze azért ebben az országban is akadtak segítőkész emberek is, de csekély számban. Opatija tényleg gyönyörű, és itt valóban vendégeknek érezhettük magunkat, még akkor is, ha csak fél napig élvezhettük a helyiek vendégszeretetét.

Összességében egy élményekben gazdag, csodálatos utazással veszek búcsút az idei nyártól, még akkor is, ha az itt élő emberek nem érdemlik meg ezt a mesébe illő országot – mégis sajnálattal veszem tudomásul, hogy vége a mesének.

Zárásképpen a legkedvesebb élmény, amely egy görög szárazföldi teknőshöz fűződik. A teknős az utazás ideje alatt hősiesen tűrte a megpróbáltatásokat. Zadarból észak felé haladva, az autóúton leltünk rá, teljesen kiszáradva, életképtelen állapotban. De túlélte, és rengeteg örömteljes pillanatot szerezett nekünk. Most itt van mellettem, és ha ránézek, a csodás, emlékezetes utazás jut róla eszembe…


Kiss Judit