Az iménti cím a L’ecsó című mese egyik legszebb részéből származik. A mesét írta és rendezte Brad Bird Oscar-díjas animációs filmkészítő, akit A hihetetlen család című alkotásból már ismerhetünk. A Pixar Animation újabb alkotását hasonló sikerrel vetítik, mint a Verdákat, a Z, a hangyát vagy a Toy Story-t. Nem véletlen, hogy ilyen előélet után a közönség igazán várta a legújabb animációs filmjüket.

L’ecsó – már a cím egy szellemes fordítói bravúr, ami kicsit megőrzi az eredetit és egy más irányba ad többletértelmet a filmnek. Az eredeti cím a Ratatuoille, egy francia zöldséges étel, amelynek az elején ott található a rat – angolul patkány – szó, ami igazán frappánsá teszi, főleg, hogy a híres kritikust ezzel az egyszerű étellel veszi le lábáról a kicsi séf. De a történettel hamar előreszaladtam.

A mese hőse egy korántsem népszerű állat, egy patkány, aki kiváló szaglással van megáldva, és szakácsi álmokat dédelget. Egy igazi kívülálló, aki a fajtájától is eltér kékes színével és a szemétfaló életmód elutasításával. Ő az a karakter, aki leginkább emberi érzésekkel és célokkal van megáldva, sokszor emberszerűbb, mint a körülötte élő homo sapiensek. Az emberi szereplők elnagyoltak, groteszkszerűen hatnak (lásd Skinner, a séf vagy Ego, a kritikus). A kis állat Párizsban talál társra. A fiú nem más, mint egy ügyetlen, kétbalkezes szemetesfiú. Ketten hatalmas diadalt élnek át, ami a másik nélkül csak álom maradhatott volna!

Az animációs film nem a poénokra épít, hanem inkább a látványra. Hihetetlenül pontosan vannak az apró részletek megrajzolva, mint például a patkány ázott bundája, a fűszerek morzsolása vagy a folyó csordogálása a mederben. Mindezek mellett pár csavar és a jól megszokott érzelmi fordulat is előkerül a filmben.

A mesét valódi családi filmként harangozták be. Ezzel szerintem sok kisgyermekes szülő nem ért egyet. Nem hiszem, hogy bármilyen rohanó világot élünk, egy kisgyereknek egy DNS vizsgálat eredménye vagy az éttermek csillagozása egy étteremkalauzban olyan hihetetlenül fontos lenne, egy halott séf folyamatos jelenlétéről nem is beszélve. A mozi egész idő alatt próbál egyensúlyozni a különböző korosztályok közt. A történt olyan, mintha mesefilmet készítenének, közben felnőtteknek ad el régen bevált történeteket (barátság, szerelem, otthon), ami filmalakban már a könyökén jön ki a legtöbb filmnézőnek.

Mindezek mellett nagyon erős kritikát is hordoz a film. Az irónia csúcsa, hogy a patkányokat szoktuk a mohósággal azonosítani, közben mi emberek vagyunk azok, akik egyre kevesebbet törődünk a kifinomult ízlésvilággal, és pártolunk át a tömegkonyhák étkeire, mellőzve az igazi kulináris élményeket.

A mese összességében jó, egyszer látni kell, van tartalmi mondanivalója, jó a zene, kellemes párizsi hangulatot áraszt, és szépen van rajzolva, a többit pedig mindenki tegye hozzá, miután megnézte.

Csiszár Gyöngyi