Van ez a nagykönyv-mizéria, ami néhányaknak tetszik, néhányan meg egyenesen a falra… Szóval nekem tetszik, úgyhogy meggyőztem szerkesztőségünk kiművelt emberfőit, hogy mi is támogassunk, legalább a szerény eszközeinkkel, ahogy már az telik tőlünk. Az ötlet valahogy úgy szólna, hogy a százas listáról kiválogatjuk kedvenceinket, és ajánljuk azokat a kedves olvasónak, hogy ne csak számítógéptől folyjék ki a szeme, hanem tessék rendes könyvet is olvasni! Attól is kifolyik, nna! Sorozatindítóként „Iskola a határon”, ami több szempontból kötelező – szerintem legalább…

Sikoltó gitárok, sör, füst – nagyjából ezek egy rockkocsma komponensei. Na, valami hasonlóban volt részem a Padlás nevű műintézményben múlt szombat este. Amúgy szeretem, ha ezek a legfőbb összetevők együtt vannak. Igaz, nem dohányzom, de a ruha egyenszagához hozzátartozik a füst is.

Szerintem még annak is beugrik az a bizonyos zsemletáncos jelenet, aki azt állítja, hogy sosem látott még Chaplin-filmet. A burleszk feledhetetlen alakja, a gegek királya, a jól ismert csavargó felcsap aranyásónak – vagyis csatlakozik azokhoz a merész optimistákhoz, akik vállalva a kockázatot, szembenéznek a hideggel, az éhezéssel, a magánnyal és a fel-felbukkanó grizzly medvékkel. Egy film, amely bebizonyítja, hogy a tragédia és a komédia nem is áll olyan távol egymástól.

Kevés dologra vagyunk büszkék a világon mi, magyarok. Az egyik ilyen, a humorunk. Sírva vigadunk vagy vigadva sírunk – ahogy a sors hozza –, de dagadó kebellel valljuk, hogy leginkább saját magunknak van jogunk kiröhögni a nyomorunkat (legyen az akár képzelt, akár valóságos). Ez amolyan kelet-európai sajátosság – már az abszurdba hajló öniróniához való vonzódás. Mi előbb tudtuk, mint a montipájton… A Pannon Várszínház a legendás pesti humornak állít emléket új bemutatójával, az Orfeummal.