Sikoltó gitárok, sör, füst – nagyjából ezek egy rockkocsma komponensei. Na, valami hasonlóban volt részem a Padlás nevű műintézményben múlt szombat este. Amúgy szeretem, ha ezek a legfőbb összetevők együtt vannak. Igaz, nem dohányzom, de a ruha egyenszagához hozzátartozik a füst is.

Szóval a Padláson az adott időpontban két zenekar is nyűtte az erősítőket. Két zenekar – teljesen eltérő felfogásban. Az Almost Saint már jól ismert Veszprémben. Két éve egy nagy műgonddal készült demo CD-t is összeraktak. Ők black metal muzsikát nyomnak. Na ja, elég agresszíven állnak hozzá a zene kérdéséhez, de ha valaki csak ezt látja a négy srác és a basszusgitáros lány (igen, jól értettétek) együttműködésében, javaslom, keressen fel. Egy fül-szakgyógyászt. A legapróbb részletekig kidolgozott, nagy dinamikai és témaváltásokkal, nem egyszer hét-nyolc percre rugó szerzeményekkel megérdemelt sikert arattak. A dühöngve síró gitár hangját jól ellensúlyozzák a billentyűspark néha klasszikus ihletettséget hordozó hangjai. Az ének hörög, de kérem, ennek a műfajnak ez is egy sajátossága. A zsűri kötelező fekete egyenpólóban feszítve támadóállásban, vad fejlengetéssel járult hozzá a fellépéshez. Mellettem egy arc a „headbang”-et megspékelve valami földön túli üvöltést préselt ki a torkán minden nóta után. Én pedig beleragadtam a padlóra előzőleg kiborított seritalba. Nos, az Almost Saint teljes demóját lejátszotta, plusz két új nótát is elnyomtak, (bocs fiúk, de sajnos a címeket nem tudom…) amelyből az egyik különösen jól sikerült.

A „Majdnemszentek” programjának befejeztével néhány siheder csocsómeccsre invitált, aminek az lett a vége, hogy jól elkenték a számat. Közben a másik társaság, az Untitled is felszerelt. Ők a nyolcvanas évek magyar rockdalait nyomták (Mobil, Edda, Bikini, stb…) a sajátjaikkal együtt, melyeknek hangzásvilága alkalmazkodott a már említett stílushoz. Mit mondjak, meglepő hitelességgel, pontossággal tolmácsolták a dalokat. Az egyenpólósok nagy része nem ment el, és nagyon jól érezte magát e más zenei stílusban is. Két nemzetközi siker is elhangzott az Untitled részéről: az Europe „The Final Countdown” című slágere, és Van Halen máig örökbecsű szerzeménye, a Jump. Szóval, ez is jó buli volt.

Kár, hogy az erősítés olyan volt, amilyen. Az Almost Saint alatt például nagyon kellett figyelnem, hogy halljam az éneket. Az Untitled is szólt már jobban. Jó, ez a leválasztott Padlás sem büszkélkedhet valami fantasztikus akusztikával, a zenészek pedig nyomorogtak a kis színpadon. De az élmény legalább maradandó, mert mindkét csapat jól teljesített.