Ébredés Pamplonában, a városban, egy négyagyas szobában, ami üdítően bensőséges a két nappal ezelőtti állomás 120 (!) ágyas koedukált szobájához képest. Na, a fíling kedvéért azért ajtók itt sincsenek a szobák között, de az mindenesetre tény, hogy ágy az csak négy van bennük. Balra lent a japán lány már indulásra kész, velem egy szinten egy ki tudja, milyen nemzet fia, ő is indulóban. Reggel 7 van, én is kelek útitársammal, mert 8-ig mindig el kell hagyni a szállást.

Először a TV2 riportfilmjét láttam a bakonybéli Szent Mauríciusz Monostorról, ami mindenről szólt, csak a lényegről nem. Én szégyelltem el magam, amikor a jópofáskodó riporter a szerzeteseknek női fotókat kezdett mutogatni, „vajon felismerik-e „Rubintrékát?”, meg Anettkát, sőt ha jól emlékszem „Britneyspears” is a pakliban volt. Aztán a HírTV játszotta le a „Jel a világ számára” c. kisfilmet, ami már arról szólt, aminek szólnia kell egy Monostort bemutatni szándékozó filmnek.

Vegyük fel a meditációs pozíciónkat. Lélegezzünk mélyeket, ne vakarózzunk. Amikor tudatunk a kellő állapotban van, és nem mereng, röpítsük vissza a múltba. Suhanjunk el a húsvéti locsolkodás mellett, húzzunk keresztül az undok februáron, de gyorsan, a szilveszteri bulinál és a karácsonyra kapott kötött zokninál se időzzünk túl sokat. Ne torpanjunk meg az októberi extrém utcai sportmegmozdulásoknál se, egészen addig, amíg augusztus 18-hoz, egy döglesztő péntek estéhez nem érünk.

Mert sajna vannak bunkó veszprémiek is! Rúgjunk be, de mint állat, szarjuk le, hogy rajtunk kívül még mások is bulizni akarnak, essünk neki élőknek és holtaknak, és egyáltalán ne foglalkozzunk azzal, hogy amit teszünk, az cseppet sem szociális, cseppet sem tolerálható. A zenéről, amit hallgatunk, fogalmunk se legyen, hogy eszik-e vagy isszák, s még véletlenül se próbáljunk meg odafigyelni dolgokra, mert hátha elgondolkodnánk egy s máson.