A fecske mellett az egyetlen madarunk, amit minden magyar becsukott szemmel is lát maga előtt. Rajzolásához sem kell paradicsommadárnyi ceruza, elég a piros meg a fekete (és ha van, akkor a fehér). Ja, és a zöld, a szájában lógó békához. A gólyarajzon tuti szerepelne még a „hozzánőtt” villanyoszlop vagy kémény a nagy fészekkel. Egyszerű „vidéki” rajz kerekedne egy egyszerű madárról. Valószínű azonban, hogy egyetlen magyar „gólyarajzon” sem szerepelne a Gibraltári-szoros vagy a kelet-afrikai szavanna…

Március 14-től láthatja az Óváros téri Vitrin Galériában minden járókelő Somogyi Győző festőművész kiállítását, melyet Balogh Elemér író nyitott meg. A tárlat a 1848/49-es szabadságharc és forradalom katonáinak állít emléket. Alábbiakban közöljük a kiállítás megnyitóbeszédét – természetesen képekkel jól megtűzdelve.

Tavaly a másnapi munka/iskola miatt morogtak, idén meg talán somolyogva avagy zavartan hallgatják, hogyaszongya „Az eszme marad, csak az arcok mások, a forradalomból viccet csináltok”. Ám az biztos, hogy csütörtök este minden egykori és vadonatúj PUF-rajongó kiugrálhatja és rekedtre énekelheti magát. A jeles alkalomból mi is megkerestük Leskovics Gábort, alias Lecsót.

Már nem emlékszem, egész pontosan mikor is lett obligát produkciója a vidéki kultúrházak költészet napi repertoárjának és mikor kezdett minden könyvhéten karavánszerű sor alakulni az öreg sátránál a Vörösmarty téren. Csupán annyit tudni, hogy egyszer csak ott termett, ősz oroszlánfrizurájával, jellegzetesen rekedt hangjával, elismételve századszor is, hogy cipőjében a talpa meztelen, mivel nem hord zoknit.