Először a TV2 riportfilmjét láttam a bakonybéli Szent Mauríciusz Monostorról, ami mindenről szólt, csak a lényegről nem. Én szégyelltem el magam, amikor a jópofáskodó riporter a szerzeteseknek női fotókat kezdett mutogatni, „vajon felismerik-e „Rubintrékát?”, meg Anettkát, sőt ha jól emlékszem „Britneyspears” is a pakliban volt. Aztán a HírTV játszotta le a „Jel a világ számára” c. kisfilmet, ami már arról szólt, aminek szólnia kell egy Monostort bemutatni szándékozó filmnek.

Ilyen előzmények után kíváncsi voltam a Laczkó Dezső Múzeum Múzeumbaráti Kör néprajzi szakcsoportjának rendezvényére, amelyen Vásárhelyi Anzelm testvér mutatta be az újraalapított bakonybéli bencés monostort. Mint sokszor, most is ismételnem kell magam: sajnálom, hogy a múlt hét csütörtökén ilyen kevés fiatal ért rá, mert lehetett volna mit tanulni az előadásból.

Rendhagyó bemutatkozó előadás hangzott el, nem „szárazanyag-leadás” a monostor történetével kapcsolatban, hanem – mondhatni – egy „bencés-eszmefuttatás”, majdhogynem egy lelkigyakorlat részeseivé válhattunk Anzelm testvér segítségével. Vásárhelyi Anzelm a Pannonhalmi Bencés Apátság tanári karát erősítette, és – mint Lackovits Emőke néprajzkutató elárulta róla – nemcsak tanára, hanem barátja, lelkivezetője is volt-tanítványainak, akik mind a mai napig tartják Anzelm testvérrel a kapcsolatot, és sűrűn látogatják Bakonybélben.

A „hangos” tanári pálya helyett a csendet választó testvér előadásából megtudhattuk, hogy a Pannonhalmi Bencés Apátság és a Bakonybéli Bencés Monostor kapcsolatát Dávid és Góliát helyzetéhez lehet hasonlítani, mármint abban az értelemben, hogy a „bakonybéliek” megpróbálnak a lehetetlen helyzetben is a lehetséges eszközökkel helyesen és eredményesen élni. Vallják, olyan utat járnak, amelyről nincs még tapasztalat. De ez nem rettenti el a kis közösséget, amely rendíthetetlen nagy hittel próbál meg gyökeret ereszteni. Anzelm testvér viccesen „laboratóriumnak” nevezte a monostort.

És hogy milyen is a monostori közösség? Először is kicsike. 1998-ban hárman mentek Bakonybélbe, hogy újraalapítsák az 1018-ban István király által, Szent Mauríciusz tiszteletére alapított monostort, ahol jelenleg öten élnek. Sokszínűek: magyar, szlovák, örmény, német; magyar tanár és teológus, könyvkötő és biológus békében él egymás mellett és együtt. Közös vonás bennük, hogy Isten irgalmának és saját bűneiknek egyre teljesebb ismeretében élnek, valamint egységre törekednek Istennel, a világgal és önmagukkal. Kicsi életközösségükben osztoznak mindenen – jóban, rosszban, családban és barátokban, no és a munkában, hiszen Szent Benedek szerint a tétlenség a lélek ellensége. Gyógynövényeket termelnek, kenőcsöket, likőröket készítenek, gyertyát öntenek, műtárgymásolatokat fúrnak-faragnak, valamint könyvet kötnek, kenyeret sütnek, monostori boltot vezetnek. Tehát aktívan élnek az „Ora et labora” tétel szerint.

Azoknak, pedig akik szívesen betekintenének a monostor életébe, füves kertjébe, galériájába, jó hírem van! A Monostor tárt karokkal vár minden zarándokot, vendéget, kirándulót és érdeklődőt! (Honlapjuk: www.mauriciusz.hu)