Már régóta köztudott a veszprémi állatkertes berkekben, hogy Tóbiás és Angelika egy kissé furcsa páros. Nem is az a meghökkentő, hogy a Romániából származó hím és a fővárosi állatkertben nevelkedett tojó inkább csak barátok, hanem az, ahogy mindketten mennyire nyitottak más, meglehetősen szokatlan kapcsolatok iránt.

Tóbiás hajdan egy énekes hattyút szemelt ki magának élete párjául, és udvarolt neki nagy hévvel évekig, míg Angelika inkább a gondozónőinek tette a szépet. Sajnos tavaly az énekes hattyú elhunyt, így Tóbiásnak új partner után kellett néznie.

Zenélni jó, nagyon jó, de csak akkor, nekünk is örömet jelent a hangszer megszólaltatása. Ezt azért mondom, mert a rengeteg koncerten, amiket az évek során láttam, nem egy unott arcú muzsikust figyeltem meg a színpadon. (Mondjuk, ez volt a kevesebb.) Ha tetszik a közönségnek is a produkció, az már egy ráadás. A zene nem elsősorban termék, áru vagy profit (persze sok menedzser így látja), hanem önkifejezési eszköz.

„A Tavaszi Tárlatnak az a célja, hogy minél több alkotó megmutathassa a munkáját, és átfogó képet adjon a város, a térség képzőművészeti helyzetéről, állapotáról, alkotóiról.” – mondta el nekünk Tarczy István, a Művészetek Háza munkatársa, a Tavaszi Tárlat rendezője, akivel a 112 alkotást felsorakoztató kiállításról beszélgettünk.

Ezekben a tudatzavaros időkben, ha más téren nincs is egyetértés, abban mindenesetre jóleső konszenzus mutatkozik, hogy a veszprémi vegyeskar városunk egyik legszimpatikusabb jelensége. Vasárnap este, a Gizella-napok zárásaként és az ötven éves jubileum betetőzéséül ünnepi műsorral köszöntötték közönségüket.