Más is ember, nem csak te!

- Fekete zaj, a Miskolci Nemzeti Színház Táncműhelyének előadása -

Nézünk, mint a moziban. Szotyit zabálunk, köpködjük a héját, s közben nézünk, mint a moziban. Nézzük a történéseket, amelyek velünk történnek. Nézzük, pedig benne vagyunk. Nézzük, holott az ember cselekvő. Cselekvő? Menjé’ má’! – intett be a Miskolci Nemzeti Táncszínház Fekete zaj című produkciójában a közönségnek.

Bajnok a Fotex KCV

Tehetetlen volt a Pick Szeged Veszprémben

A férfi kézlabda-bajnokság utolsó fordulójában a Fotex KC Veszprém a Pick Szegedet fogadta. A találkozó tétje a bajnoki cím volt, a meccs győztese szerzi meg idén a salátástálat. Mindkét csapat a szokásos összeállításával lépett pályára, a hazaiaknál a sérült Diaz mellett Goluza és Jovic maradt ki a keretből, a vendégeknél pedig Noris játékára nem tartott igényt Djukics edző. A pótlelátókkal felszerelt veszprémi csarnok természetesen teljesen megtelt a meccs kezdetére.

Hál’Istennek, még mindig mozog Veszprém…

- a Táncfesztről -

A Táncfesztről, még mindig kicsit másként. Talán kicsit szubjektívebben, néha karcosan, de szeretettel.

Fekete lyukat töltött be a Fekete Zaj, Szegedi Dezső színművész remekelt, kórképet kaptunk, lehet rajta gondolkodni. Úgy tűnik, Miskolcon valami dereng. Nem úgy Egyiptomban… Kiss Erzsi, mint mindig, remekel, de ilyen agyongondoltságot ritkán tapasztalhatunk Goda Gábor társulata kívülről sérthető, belül beteg, és végül szétporlad.

Íme az EMBER (2 in 1)

Zajlik a Táncnak a fesztiválja (hála Istennek, mert e nélkül a haverjaim ritkán jönnek ki az odúikból) és péntek este előadatott az Új Dimenzió Műhely KONTRAPUNKTUM című improvizációja. Elöljáróban csak annyit tudtam róluk, hogy Gergye Krisztián táncos két zenésszel (Klenyán Csaba és Babits Antal) „többszólamú tánc-zenét alkot, melyben kontrasztos és imitációs ellenpontok dominálnak”.

Túl a vízen… és Parasztdekameron

– a Táncfesztiválról –

Két, meglehetősen különböző világba kalauzolta el publikumát a Duna Táncegyüttes tegnap este a Petőfi Színházban. A tánc formai nyelvén bemutatott szimbolikus utazás egy ősi közösség kultúráját és a paraszti élet „új” oldalát tárta fel. Az előadások közös jellemzője az volt, hogy központjában a férfi-nő kapcsolat és a birtoklási vágy állt.

Vastaps az elkövetett hibákért

- a Táncfesztiválról -

A táncfesztivál harmadik estjén a Játékszínbe vezetett utam, ahol részese lehettem többedmagammal három olyan előadásnak, melyek az elhamarkodott választásról, az egyénieskedés miatt elveszett halhatatlanságról szóltak. Szépen, hatásosan, vastapsot kiérdemelve.

Az első előadást az Off Társulat egy tehetséges táncosa, Garai Júlia mutatta be, amolyan versenyen kívüli meglepetésnek szánva. Hozzászoktatva a jelenlévőket az ütemhez, az árnyékokhoz, a mozgáshoz, a zenéhez, a helyhez, felkészítve minket a Bakó Tamás előadásában látható Domi c., Hód Adrienn által koreografált táncra.

Veszprém türelme plázát terem

Az országban legközelebb Veszprémben épít bevásárló és szórakoztató-központot a Plaza Centers. 1996 óta eddig 15 plázát adtak át az országban, Budapest (Duna és Csepel Plaza), Győr, Szeged, Debrecen, Miskolc, Székesfehérvár, Nagykanizsa, Kaposvár, Szolnok, Sopron, Nyíregyháza, Pécs, Szombathely, és Zalaegerszeg után a tizenhatodik nyílik Veszprémben, a tervek szerint 2004. májusában.

Gördeszkák - Frenák Pál Társulata

- a Táncfesztiválról -

Nagy és üres térben csöpögő csap. Mindannyiunknak, kik saját gyerekszobánkban nőttünk fel, csigolyáig hatoló fájdalmas hangzás. Egy nevelőotthonban azonban akár ütemet, életritmust is adhat. Madárcsicsergés és gyerekzsivaj, mely elől mi gyakran ablakzárással menekülünk, ott a zárt ajtók mögött fénysugárként bújik elő és ragadja magával a bentlakókat. A mi világunk kedvelt slágerei ugyanakkor meg- és széttörik azt a sivár harmóniát, amelyben a szülő nélkül maradt gyerekek élnek.

Foncsorfrász XIX.

A szajkó álma

Folyton ugyanazt szajkózza – mondja a már ritkán hallható szólás. Alig használjuk, miként alig akad köztünk, aki tudná: milyen színpompás szárnyas az ismételgetés jelképének bélyegzett szajkó, vagyis mátyásmadár.

Pedig ő az utánzásban is mester. A közvetlen környezetében kifűrkészett madárdalok közül összeszed egy csokorral és saját, éles kiáltása mellett képes visszafütyülni a pacsirta, a sármány, a nádirigó, talán még a fülemüle énekének szebb motívumait is.
Ki gondol most az utánzás mesterével? Ki veszi a fáradságot, hogy a papagáj helyett őt tanítsa füttyre vagy beszédre?

Oldalak