Keresztyén koncert

Május 24.-én, szombaton koncertet ad a Talitha Kúmi keresztény együttes a veszprémi új református központban a Haszkovó u. 11/b-ben. A Veszprémi Református Gyülekezet ifjúsági körének tagjaiból és cserkészeiből álló zenekar saját dalait adja elő. Zenéjük többféle stílusból merít, népzenei, komolyzenei, jazzes és könnyűzenei ihletésű számaik a Biblia kétezer éves szellemiségét idézik.

A három Woody meg a két láthatatlan

Drága jó Veszprémem újra kitett magáért. Megmutatta, hogy van miért szeretni. Az egész egy elvetemült gondolattal kezdődött: moziba akartam menni. Ritkán tör rám, ez az érzés, sikerült már kiirtani a mozi-kultúra iránti szenvedélyemet rendesen. Szerepe van ebben a mostani „sikerfilmeknek, valamint a helyi „mozgókép alapítványnak”.

Woody Allen legújabb betegsége

„Ma a vörösben és sárgában úszó naplemente láttán azt gondoltam: milyen jelentéktelen is vagyok én! Tegnap esett, de akkor is ugyanez járt az eszemben. Elfogott az öngyűlölet és újból az öngyilkosságot fontolgattam…” Hála Istennek nem ezt a variációt választotta a Mester, hanem új filmmel ajándékozott meg minket, mely a Holly Woody történet címet viseli.

Félmilliárd a Balatonnak

Félmilliárd forintot biztosít az idén a Balatonnal kapcsolatos feladatok ellátására a Miniszterelnöki Hivatal, amely csütörtökön kötött együttműködési megállapodást Siófokon a Balaton Fejlesztési Tanáccsal. A félmilliárdból 445 millió forint jut a vízminőségvédelmi, az önkormányzati útépítési és egyéb beruházások támogatására, a fennmaradó 55 milliót pedig egyebek mellett természettudományi kutatások támogatására fordítják.(mti)

Oldalak