„Ma a vörösben és sárgában úszó naplemente láttán azt gondoltam: milyen jelentéktelen is vagyok én! Tegnap esett, de akkor is ugyanez járt az eszemben. Elfogott az öngyűlölet és újból az öngyilkosságot fontolgattam…” Hála Istennek nem ezt a variációt választotta a Mester, hanem új filmmel ajándékozott meg minket, mely a Holly Woody történet címet viseli.

A sajátos humorral fűszerezett, tucatfilmnek nem nevezhető alkotásra nagyon kevesen voltak kíváncsiak. A gyérnek sem nevezhető érdeklődés végett több napon is elmaradt a vetítés. Írható ez annak a számlájára, hogy Woody a „nehezen emészthető” kategóriába tartozik, botrányoktól tarkított életét kevesen tudják megérteni, már amennyiben meg lehet. De szükség van olyan emberre is, akinek fontosabb a klubban való zenélés, mint az Oscar díj átvétele. Életstílusával ugyanúgy fricskázza az „Álomgyárat” mint legújabb filmjével.

A Holly Woody történet írója, rendezője, főszereplője maga a Mester. Értékrendjének, normáinak, aggályainak, képzelt betegségeinek széles tárházát vonultatja fel előttünk. Ebben a bájos alkotásban Val Waxmann (Woody Allen) és exneje (Tea Leoni) szerelmi kettőse húzódik meg, egy filmes történet mögött. Val lecsúszott filmes, aki reklámok összetákolásából próbálja fenntartani magát. Exneje – egy filmproducer szeretője – kibulizza, hogy volt férje kapja meg a „Sohasem alvó város” c. film rendezői jogát. Ami mi másról is szólhatna, mint New Yorkról. A rá nehezedő feszültség, a féltékenység, a rég nem látott pánk fia iránt érzett hiány pszichoszomatikus vakságot okoz Valnél, akinek úgy kell megrendeznie a filmet, hogy erre senki se jöjjön rá. Ez az alapja minden poénnak, amelyek között vannak nagyon eredetiek és találkozhatunk banálisakkal is, de azt hiszem, ezek beleférnek ebbe a filmbe, nem csökkentve értékét. Azt, hogy visszanyeri-e a látását Val, illetve, hogy rendeződnek-e szerelmi szálai, nem árulom el. Tessék megnézni!

A filmben eddig ismeretlen arcokkal találkozhatunk, a színészi alakítások nem hagynak kívánni valót maguk után. Most is fiatal, szép lányokkal övezi magát a Mester. (Reméljük, őket nem fogadja örökbe) A zene kitűnő, a film atmoszférája olyan „woodysan romantikus, bájos”.

Nem tagadom elfogultságomat Allen iránt, éppen ezért szívből ajánlom mindenki figyelmébe ezt a Hollywoodnak tükröt tartó Holly Woody történetet.