A közigazgatás korszerűsítéséről, a Területfejlesztési Törvény módosításáról vitatkoztak a tegnap lezárult két napos Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége elnöki konferenciáján. Az ülésen megegyeztek abban, hogy a fenti tevékenységeket, illetve az önkormányzatok finanszírozását össze kell hangolni.
Rock and roll hétvégét tartottam. Talán az átlagosnál is több zenét hallgattam, no és két koncertre is ellátogattam. Jó volt, kicsit felszabadultabb voltam az átlagnál. Számomra rockernek lenni nem azt jelenti, hogy szegecsekkel kiverem a bőrjakómat, felveszem a szűk farmert (egyébként mindkettőt hordom, igaz az előbbit szegek nélkül), és a legbrutálisabb metal zenét hallgatom állandóan. (néha ezt is szoktam) Nekem egy rocker azon túl, hogy szereti a jó zenét szabad, toleráns és jólelkű.
Bojtor Károly (Született: 1933. március 14. Elhunyt: 1999. július 9.) festőművész emlékkiállítása volt látható Veszprém belvárosában márciusban a Mestermű Galériában.
Sári Lajos, az Infornax elnöke sajtótájékoztatóra, állófogadásra, majd ünnepi színházi előadásra hívta a jubiláló cég üzleti partnereit és a média képviselőit a Petőfi Színházba. A jövőbeni fejlesztések, tervek közül kiemelte az évforduló alkalmából elindított akciókat, amelyek kitűnően alkalmazkodnak a három minisztérium összefogásából elindított Sulinet Expressz programhoz, melynek segítségével az oktatásban résztvevők nagy kedvezménnyel juthatnak informatikai eszközökhöz.
Az MDF parlamenti frakciójának vezetője szerint csak egy saját önkormányzattal és saját költségvetéssel rendelkező önálló balatoni régió tudná megoldani a kiemelt üdülőkörzet százhatvannégy településének gondjait. "Az innen származó jó egymilliárd euróból jutnia kellene azokra a fejlesztésekre, amelyekkel pótolhatnák az elmaradást" - vélekedett a politikus. (mti)
A kendertől a vászonig címmel a vászonkészítés folyamatát bemutató kiállítás nyílt meg a Bakonyi házban (Erzsébet sétány 3.) május 28-ától. A népi kultúrában egészen a XX. század közepéig oly fontos szerepet betöltő alapanyag és textília feldolgozását és elkészítését fényképek, valamint tárgyi eszközök segítségével mutatják be a kiállításvezetők.
A Dózsavárosi Klubkönyvtárban május 30-án, pénteken 16 órától gyermeknapi játszóházon vehetnek részt a családosok. Szalay Krisztina vezetésével só-liszt gyurma figurák készítésével, hajtogatással és gipsz állatkák kifestésével szórakozva alkothatnak a gyerekek.
Megélénkült a lakáspiac, és ez egyre több munkát ad a földhivataloknak, akik egyre kevésbé bírják a tempót. Veszprém megyében 15 emberrel és egy épülettel több már megoldaná a gondokat.
Tizennégy pályázatot hirdetett meg a Balaton Fejlesztési Tanács, amely a Mniszterelnöki Hivatallal egy hete kötött megállapodás alapján idén a térségi beruházásokhoz 445 millió forint támogatást ítélhet meg. A legnagyobb összeggel a tó vízminőségének a védelmét, a víz mennyiségének a biztosítását, az élő környezet megóvását és a tórendezési feladatokat szolgáló beruházásokat segíti a Balaton Fejlesztési Tanács.
A városi képviselők a keddi közgyűlésén új intézményvezetők kinevezéséről is döntöttek: Sándor László az Ipari Szakközépiskola és Gimnázium, Szauer István a Hriszto Botev Általános Iskola, Gyürüsy Attiláné pedig a Ringató óvoda igazgatója lesz további öt évre.