Rock and roll hétvégét tartottam. Talán az átlagosnál is több zenét hallgattam, no és két koncertre is ellátogattam. Jó volt, kicsit felszabadultabb voltam az átlagnál. Számomra rockernek lenni nem azt jelenti, hogy szegecsekkel kiverem a bőrjakómat, felveszem a szűk farmert (egyébként mindkettőt hordom, igaz az előbbit szegek nélkül), és a legbrutálisabb metal zenét hallgatom állandóan. (néha ezt is szoktam) Nekem egy rocker – azon túl, hogy szereti a jó zenét – szabad, toleráns és jólelkű.

Pénteken a Lord játszott a régi Vasas pályán, egy sátorban. Valami rendezvény volt. Az öregfiúk kisebb megszakításokkal harminc éve nyomják dallamos rockjukat. Nem olyan régen állt újra össze a nagy felállás. Azóta nem bírnak lejönni a hazai rockszínpadokról. A közönség imádja őket. Nagyon sokan néztük a bulit most is. Fáradhatatlanul játsszák a Kisfiút, a Virágdalt, vagy a soha el nem hagyható Vándort. Gidó bohóckodását nem tudom megunni a Szóljon a rockban. Pohl Misi nagyon kedvesen beszél a publikumhoz. Az utóbbi időben többször is volt szerencsém látni őket és kijelenthetem, hogy mindig ezt a formát hozzák. Sőt, koncertek előtt vagy után is találkoztam velük. Velem és más rajongókkal ugyanilyen kedvesek voltak. Egyszer Vida Feri még a basszusgitárját is odaadta egy rajongónak, hogy próbálja ki azt.

Szombaton Zircen voltam, mert a Cry Free, a magyar Deep Purple Tribute Band játszott a város művelődési házában. A hely nem valami fényes, körülbelül harmincan néztük a bulit, de Attiláékat ez egy cseppet sem zavarta. Este tíztől hajnali egyig folyamatosan játszottak, apait, anyait beleadva, bemutatva a Deep Purple életművét. Pedig egy részeg állat még a világítást is ledöntötte, így a Smoke On The Water-t sötétben nyomták. Képesek voltak harminc emberért meghalni a színpadon.

Másképp nézne ki a világ, ha több rocker rohangálna a temérdek idióta helyett, akik – egy orwelli képet idézve - bakancsukkal arcokon taposnak, mert mást nem tudnak. Mindenesetre jó érzés rockerekkel találkozni, akik adnak valamit, ami maradandó.