A táncfesztivál harmadik estjén a Játékszínbe vezetett utam, ahol részese lehettem többedmagammal három olyan előadásnak, melyek az elhamarkodott választásról, az egyénieskedés miatt elveszett halhatatlanságról szóltak. Szépen, hatásosan, vastapsot kiérdemelve.

Az első előadást az Off Társulat egy tehetséges táncosa, Garai Júlia mutatta be, amolyan versenyen kívüli meglepetésnek szánva. Hozzászoktatva a jelenlévőket az ütemhez, az árnyékokhoz, a mozgáshoz, a zenéhez, a helyhez, felkészítve minket a Bakó Tamás előadásában látható Domi c., Hód Adrienn által koreografált táncra.

Bakó Tamás, mint egy harcos ki élete nagy vizsgájára készül, vetette bele magát a mozgásba és a választásba - kellékként a színtéren három egymás mellett elhelyezett gomolyag. A jó döntésbe vetett hit tette egyre erőteljesebbé, finom mozdulataiban határozottá a siker felé vezető úton a táncost. A fények és a zene mind az ő lépéseit emelték ki, teljes összhangot kialakítva a teremben.

A magabiztos tanítvány – kiadva magából minden tudást – azonban egyre kevésbé volt elégedett önmagával. Mozdulatai ismétlődtek, bizonytalanság lett úrrá rajta. Az elején választott út már túl messze volt ahhoz, hogy ráismerjen. Hibáját megpróbálván kijavítani, újra elkezdte a rituális próbát. Mesterei figyelme azonban, mint fények a falon halványultak el egyre jobban és jobban, végül teljesen levéve szemüket a tanítványról, aki még nem volt kész a feladatra.

Az est végén, az Angyaltér c. előadásra került sor. Három angyalt láttunk (Kopeczny Kata – Tonhaizer Tünde – Nagy Andrea) és a velük játszadozó Urat (Márkos Albert), aki egy csellóval kezében a hangok változásával irányította a minden mozdulatban egyként táncoló angyalokat. Egy-egy kedves nézéssel bíztatva egyiket, másikat arra, hogy többet adjon, mint a többi.

Egy rövid fénynélküliséggel szétültette őket, majd őrületes hanghatások mellett lendületes zenébe kezdett, teljesen kifárasztva a megunt játékszereket. A három angyal elvesztve egymást, a harmóniát és az imádott istent fáradtan adta meg önmagát. Utolsó mozdulataikkal (talán emberként) keresték a visszafelé vezető utat Ahhoz, aki egy felhúzott búgócsigával adta tudtukra: létük véges, nem halhatatlanok többé.