A Táncfesztről, még mindig kicsit másként. Talán kicsit szubjektívebben, néha karcosan, de szeretettel.

Fekete lyukat töltött be a Fekete Zaj, Szegedi Dezső színművész remekelt, kórképet kaptunk, lehet rajta gondolkodni. Úgy tűnik, Miskolcon valami dereng. Nem úgy Egyiptomban… Kiss Erzsi, mint mindig, remekel, de ilyen agyongondoltságot ritkán tapasztalhatunk Goda Gábor társulata kívülről sérthető, belül beteg, és végül szétporlad.

Általános észrevételem, hogy ez a fogékonyság a divatra (úgy mint vetítés, beszél a táncos, ne adj’isten énekel) érdekes, csak egyelőre sántít. Másik szakma. Erre a legjobb példa a Közép-Európa Táncszínház Romokon emelkedő ragyogása volt, ahol két kiemelkedő táncos amatőrszínjátszott a játékidő 75%- ában. Ez a trend? Megjegyzem, a Zalán Tibor-féle tételes álomban a színházról, két nagyon jó táncosról van szó, és versenyen kívül. Láttuk őket a Barbárokban is, ahol szerény véleményem szerint, az eddig legjobb teljesítményt ők nyújtották.

Tehát a táncszínház új utakat keres. Megszólal, énekel, ismeretlen terepekre téved, ahol még bizonytalan, nincs háttere. Engem ez zavar, de szeretném, ha valaki bebizonyítaná, hogy lehet így is jól csinálni. Hajrá!