A Veszprém Index még múlt év végén elindította Grafológia rovatát. Most az első Olvasónk beküldött kézzel írott levelére reagál Lehóczki Laura grafológus. Továbbra is várjuk kézzel írott leveleiket a Veszprém Index grafológia rovat, 8200 Veszprém, Malomkő u. 4. címre, melyek közül havonta egyet elemzünk ki az újság oldalain.
Úgy néz ki, rock and rollban gazdag lesz a 2007-es év, hiszen már most nyilvánvaló, hogy temérdek produkcióval rukkol ki a műfaj idén rajongói számára. A teljesség igénye nélkül nézzünk néhány szerintünk nagy durranást, ami ez évre kinéz.
A Zsinóron nagyszabású bábfilm. Látványa annyira lenyűgöző, hogy nekem szinte mindegy volt, miről szól a történet, bár lehet, hogy másfél óra szépségért nagy ár többszáz ember négy évi munkája és 5 millió euró. Persze találunk tartalmat is a forma mögött, de a film legnagyobb erénye a technika és a látványvilág, mely az élettelen bábarcok Sylvester Stallone-i magasságokba emelkedő rezdületlenségét kifejezéssé varázsolja.
Nemrég óta szeretem a baglyokat. Nem volt idő megszeretni őket. Mert hát a mesefilmekben vagy tudálékos volt, vagy orvos és a lehető legkisebb mértékben hasonlított az igazihoz. Az állatkertekben sem tartozik a látványos, produkciós állatok közé, rávet egy pillantást az ember, és már megy is tovább. Pedig bűbájosak. Lassú bölcsesség, lappangó ragadozás sugárzik belőlük, és ha most egy cikknyi időt szentelnek velem rájuk, talán Önökhöz is közelebb kerülnek a baglyok. A baglyok közül is az UHU.
Tamási Áronról a hamisítatlan hargitai hangulat, az ízes székely fifika, a hiába tépázott becsületesség jut azon olvasók eszébe, akik még NEM olvasták a több mint harminc év után ismét megjelent Czímeresek című regényét. Ez a könyv ugyanis egy sokkal fájdalmasabb Hazai tükör Ábel népéről. De ettől még ugyanolyan igaz
Guy de Maupassant novellabirodalma, Herman Melville: Moby Dick
Egy remekmű általában halhatatlan. De mi történik akkor, ha a kulturális emlékezet megfeledkezik egy-egy páratlan értékű alkotásról? Sorozatunkban olyan műveket mutatunk be és ajánlunk olvasóink figyelmébe, amelyek részben vagy egészen, ritkán jutnak el a közönséghez, vagy mert hiányoznak a kulturális kánonból, vagy mert hazánkban nehezen hozzáférhetőek.
Hadd kezdjem az idei évet is egy alliteráló címet viselő írással. Lesz benne szó könyvekről, könyvesboltról, karácsonyi tülekedésről, magukat kiválóan menedzselő dilettánsokról és szende lányokról. Könyvet kapni jó. Adni talán kevésbé. Egyrészt ez az ajándék könnyen besorolható a személytelen ajándékok sorába, másrészt nem biztos, hogy sikerül eltalálni a megajándékozott ízlését. Aranyszabály, és elkerülhető a kínos hebegés, ha nem tesszük föl utóbb a kérdést: tetszett a könyv, olvastad már?
Megfigyelhető tendencia televíziós csatornáink tekintetében, hogy az ünnep fogalma a műsorszerkesztők fejében összekapcsolódik a filmek özönével. Gyakorlatilag azt sugallják nekünk: De jó, hogy van végre néhány szabadnapod, gyere, kapcsold be a tévét, és nézz filmeket! Érdemes azért kicsit végigtekinteni a kínálaton, valójában mi éri meg, hogy elvonja egy időre figyelmünket a szeretet ünnepéről
Gustav Machaty: Extázis, Tod Browning: Szörnyetegek, Fritz Lang: M.
Egy remekmű általában halhatatlan. De mi történik akkor, ha a kulturális emlékezet megfeledkezik egy-egy páratlan értékű alkotásról? Sorozatunkban olyan műveket mutatunk be és ajánlunk olvasóink figyelmébe, amelyek részben vagy egészen, ritkán jutnak el a közönséghez, vagy mert kihullottak a kulturális kánonból, vagy mert hazánkban nehezen hozzáférhetőek.
November elejétől kezdetét veszi a rénszarvas idény Magyarországon. Zoknik, csoki, kandallódíszek, gumi és gipsz giccsek hirdetik, hogy szarvasnak lenni jó, szánt húzó rénszarvasnak lenni pedig a legjobb. Rajzfilmek áradata mesél lelkesen a bárgyú, szelíd, szeretnivaló négylábúról, akiről voltaképpen semmi mást nem tudunk, mint hogy puha a szőre (legalábbis a plüssé) és édes a húsa (legalábbis a csokisnak).